Fotó: Boda L. Gergely
Nem fogadták kitörő örömmel, sőt, sokan válaszra sem méltatták a marosvásárhelyi városháza kezdeményezését, hogy a peremtelepülésekkel közösen készíttessenek mobilitástanulmányt, amely az egységes tömegközlekedésről is szólna.
2015. március 31., 12:352015. március 31., 12:35
Peti András szerint fontos lenne a nagyvárosi övezet sajátosságait is figyelembe venni a helyi közszállítási stratégia kidolgozásakor. Az általunk megkérdezett községi polgármesterek azonban másként vélekednek.
Áprilisban napvilágot láthat az az egy éven át készített közlekedési tanulmány, amelyből kiderül, hogy Marosvásárhelyen a Siletinával társulásban vagy inkább külön, a polgármesteri hivatal tulajdonában levő közszállítási vállalattal érdemes-e megoldani a városi tömegközlekedést. Ezzel párhuzamosan a városháza egy mobilitástanulmányt is akar készíttetni, amelyből kiderülne, hogyan lehetne tehermentesíteni a gépkocsiktól a közutakat, és milyen lehetőségek vannak arra, hogy a peremtelepülésekkel közösen oldják meg a tömegközlekedést.
Peti András marosvásárhelyi alpolgármester kifejtette: azt szerették volna, ha a peremtelepülések is csatlakoznak a mobilitástanulmány megrendeléséhez, majd a javasolt megoldások megvalósításához, mert meggyőződésük, hogy nagyvárosi övezetben kell megszervezni a tömegközlekedést. „Egyedül Marosszentannától kaptunk választ, az is negatív volt. Mi így is, úgy is meg fogjuk ezt a tanulmányt rendelni, hiszen tudnunk kell, hogy hol lehet és érdemes környezetbarát gépjárműveket bevetni, kerékpársávokat kialakítani, s azt is, hogy a peremtelepülésekről és távolabbról is hányan járnak be dolgozni a városba és fordítva. Jó lenne a nagyvárosi övezethez tartozó településekkel közösen pályázni, de ha ők nem kívánnak csatlakozni, akkor külön is megtesszük” – mondta Peti Andás, akitől megtudtuk, hogy a tanulmány 200 ezer euróba kerül.
Takács Olga koronkai polgármester érdeklődésünkre elmondta, elsősorban azért nem válaszoltak a marosvásárhelyi városháza felkérésére, mert az egységes tömegközlekedés nem az egész metropoliszövezetre vonatkozott, csak kilenc településre, és ők nem szeretnék, hogy egy újabb nem működő egyesületnek lennének a tagjai. „Ha a már meglevő és amúgy is alig-alig működő nagyvárosi övezet keretében oldanák ezt meg, akkor átgondolnánk. Nálunk csak részben működik problémamentesen a közszállítás, hiszen nincsenek lefedve az újabb negyedek, és a Vácmányon élők sem tudnak busszal közlekedni. Volt már arra irányuló próbálkozás, hogy a járatot működtető magánvállalkozó elment az addig le nem fedett területekre, de nem volt nagy érdeklődés a tömegközlekedés iránt. Gondot jelentenek a nagy távolságok is, hiszen például a Vácmányon levő negyedben nem lenne elég csak 500 méterre behajtani a busszal, mikrobusszal, mert csaknem három kilométeres a településrész, így nem jelentene valós segítséget az iskolába igyekvő gyermekek számára, ha csak az elejét közelítené meg a tömegközlekedési jármű. Azt hiszem, ezekre a kérdésekre mi egyénileg kell megoldást találjunk. De hangsúlyozom, nem zárkózunk el attól sem, hogy a metropoliszövezethez tartozó településekkel közösen dolgozzunk ki egy tanulmányt, tervet” – hangoztatta Takács Olga.
A megyei tanács hatáskörébe tartozik a vidéki tömegközlekedési szolgáltatók kiválasztása, az útvonalak leosztása és ezek felügyelete – hangsúlyozta érdeklődésünkre Ráduly György, Marosszentanna polgármestere, aki szerint a vidéki települések önkormányzatai nem tudnak döntéseket hozni ebben a kérdésben. „Nem a vidéki polgármesteri hivatalok hatáskörébe tartozik ez a kérdés, így nincs miért ilyen jellegű tanulmányokat megrendeljünk, ilyen kérdésekben állást foglaljunk. Jelen pillanatban a községben a tömegközlekedést biztosító magáncéggel elégedettek vagyunk” – számolt be a községvezető.
Marosszentkirályon jelenleg a tömegközlekedéssel kapcsolatos legnagyobb gond, hogy Marosvásárhelyről három magáncég szállítja az ingázókat Marosszentkirályra, Mezőpanitba, Mezőbergenyébe, de ezeknek különböző bérleteik vannak, így a marosszentkirályiak, náznánfalviak nem tudnak egységesen mindenikkel utazni. Gál Sándor marosszentkirályi alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, jó lenne egységesíteni ezeket a szolgáltatókat, vagy megoldást találni oly módon, hogy a szentkirályiaknak ne kelljen a buszmegállóban maradniuk, ha éppen nem az a cég autóbusza jön, amelyre ők bérletet váltottak. „Mi nyitottak lennénk egy egységes megoldásra, de nem tudom, hogy ez mennyire lehetséges, hiszen a vidéki útvonalakat a megyei tanács licitálja, és dönti el azt is, hogy a mi útvonalunkon melyik magáncég szállítson” – mondta az alpolgármester.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.
szóljon hozzá!