Megkezdték az E578-as út Marosvásárhely és Szászrégen közti szakaszának javítását. Ezzel egy időben két másik fontos útszakasz modernizálásához láttak hozzá. Ezzel egy időben két másik fontos útszakasz modernizálásához láttak hozzá.
2012. április 11., 14:002012. április 11., 14:00
2012. április 11., 17:042012. április 11., 17:04
Az E578-as út Szászrégen–Maroshévíz közötti 58 kilométeres szakaszának felújítását 2011-ben fejezték be. A munkálatok összértéke elérte a 110 millió eurót. Az aszfaltréteg felújítása mellett feljavítottak tizenhat hidat, építettek két újat. Néhány hete a munkagépekkel a Marosvásárhely–Szászrégen útszakasz felújítási munkálataihoz láttak hozzá, szinte egy időben a Szászrégen–Szeretfalva, valamint a Segesvár–Medgyes közti út Maros megyei szakaszaival. Az összesen 64 kilométernyi út felújítási munkálatainak értéke 34,7 millió euró.
A szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderül, március 24-én kiírták a versenytárgyalást a Maros megyei és helyi érdekeltségű utak felújítása címet viselő projekt megvalósítására. Ennek keretében 291,6 millió lejből 228 kilométernyi utat újítanak fel. Ebből 33 megyei út, míg 195 kilométer községi, illetve helyi érdekeltségű, összesen 34 önkormányzat területén. A vállalatok május hetedikétől kezdődően adhatják be pályázataikat.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!