Felkapcsolják a díszkivilágítást Nyárádszeredában a hétvégén, valamint átadják a főtér felújított részét, a színes térkövekkel kirakott széles járdarészt.
2016. december 13., 18:582016. december 13., 18:58
Pénteken este 6 órakor felkapcsolják a főtér díszkivilágítását, és azon dolgoznak, hogy a hétvégére a betlehemest is felállítsák. Az új járdarészen öt bódét állítottak fel, ezekben forralt bort lehet vásárolni, valamint helyi és környékbeli termelők, feldolgozók kínálnak majd hús- és tejtermékeket, pálinkát, nyolc helyi kézműves pedig mézes- és kürtőskalácsot, mézet, házi szappant, viaszgyertyákat, ikebanát, varrottasokat, szőtteseket és horgolt ajándéktárgyakat. A vásár egész hétvégén látogatható.
Benő Barna művelődési munkatárstól megtudtuk, pénteken 10 és 12 órától a művelődési házban az Én mesém címmel táncjátékot mutat be a Háromszék Táncegyüttes, délután 3 órától ugyanitt kézműves foglalkozásokat szerveznek a gyerekeknek. Este a kivilágított karácsonyfára a gyerekek is felaggathatják a maguk készítette díszeket, majd Ferenc Örs vezetésével az általános iskolások zenélnek, énekelnek.
Szombaton délután 5 órától folytatódik a szabadtéri program, szeredai fiatalok gitároznak, Kovács Gellért biztosít térzenét. Este 7 órától a művelődési házban a Háromszék Táncegyüttes bemutatja a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című folklórműsorát, majd este 9-től újabb fellépő lesz a téren.
Vasárnap délután fél 5-től gyújtják meg az utolsó gyertyát a főtéri adventi koszorún, ezt követően a művelődési házban Székely Szabó Zoltán Járd ki lábam című kötetét mutatják be.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!