
Elkészült a vásárhelyi városháza által megrendelt közlekedési tanulmány: ultramodern városi szerelvényen utazhatunk, vagy gyorsvasúton juthatunk el a vidrátszegi repülőtérig. Igaz, ez a 2050-es évekbeli Marosvásárhely címszó alatt van feltüntetve.
2016. február 23., 13:192016. február 23., 13:19
Nemrég Dorin Florea polgármester örömmel számolt be arról, hogy elkészült a rég várt tanulmány, így már csak az uniós pályázatokat kell meghirdetni, hogy pénzt hívhassanak le a szakemberek által kidolgozott tervek megvalósítására.
Ami a városi tömegközlekedést illeti, a tanulmány javaslatokat fogalmaz meg, hogy miként lehetne 20-30 százalékkal csökkenteni a gépkocsiforgalmat, és autóbuszozásra, vonatozásra, kerékpározásra biztatni a munkahelyre, iskolába, vásárolni igyekvőket. Hét fő vonalon kellene biztosítani a tömegközlekedést, amelyekhez csatlakoznának a nagyvárosi övezetből beszállító járatok. A szakemberek elképzelése szerint városi vasúthálózatot kell kiépíteni részben a lefedett Poklos patakon, részben a város főterén keresztül, többek között felhasználva a települést átszelő, felújított vasúti síneket. Mindez természetesen azt is feltételezi, hogy a CFR vasúti pályáját a Maros túlsó oldalára költöztetnék. A hét fővonalon kialakított síneken közlekedő járművek mellett lennének elektromos autóbuszok és maxi-taxik is, ezek a szárnyvonalakon szállítanák a lakosokat.
A tanulmányban külön fejezet foglalkozik a nagyvárosi övezetre kiterjesztett közösségi közlekedéssel. Parkolóházak kiépítését javasolja a város szélein, ahol a munkába, orvoshoz, iskolába igyekvők leparkolhatják járműveiket, és a célponthoz tömegközlekedési járművekkel jutnának el.
Olyan szárnyvonalak kialakítását is javasolják, amelyeken a peremtelepülésen élők lakóhelyüktől eljuthatnak a város széléig, ahol átülhetnek a kötött pályás járművekre. A tanulmány foglalkozik a Szászrégen felől a városba és a vidrátszegi repülőtérre igyekvő utasok kérdésével is, azt javasolva, hogy a Szászrégen–Nagyernye–Marosvásárhely–Nyárádtő–Vidrátszeg útvonalon építsenek ki egy gyorsvasútvonalat, amellyel az érdekeltek gyorsan és kényelmesen eljuthatnak Régenből Vásárhelyre vagy akár a reptérre.
Hogy a tanulmányban megfogalmazott, a helyhatósági választások kampányrajtjára bemutatott futurisztikus közlekedési tervek mikor valósulnak meg, nem tudhatjuk. Tavaly mutatták be a közszállítási vállalat négyéves stratégiáját a vásárhelyi önkormányzat egyik ülésén. Tatár Béla, a vállalat igazgatója rámutatott: a tömegközlekedés hatékonnyá tétele érdekében negyven darab száz férőhelyes és harminc darab hatvan férőhelyes járműre lenne szükség, ezek 23 vonalon közlekednének a megyeszékhelyen. Akkor az igazgató a legsürgősebb tennivalóként húsz használt autóbusz megvásárlását említette, ebből néhányat már beszereztek. Folyamatban van az új járművek megvásárlása, erre idén és jövőben is hat-hat millió lejre lesz szüksége a vállalatnak.
A tanulmányt az Alstom Transport Rt. és az ETL Business Plus Kft. készítette a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal megrendelésére.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
szóljon hozzá!