Újabb mellrekonstrukciós műtétet végeztek Marosvásárhelyen

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Mintegy háromórás beavatkozással emlő-rekonstrukciós műtétet hajtottak végre a marosvásárhelyi kórház plasztikai sebészei egy 33 éves nőn. A teljes felépüléshez további beavatkozások szükségesek, ezeket háromhavonta végzik majd el.

Gáspár Botond

2016. március 21., 15:012016. március 21., 15:01

2016. március 21., 15:022016. március 21., 15:02

A marosvásárhelyi sürgősségi kórház plasztikai sebészeti és helyreállító mikrosebészeti osztályának orvosai sikeres mellrekonstrukciót hajtottak végre. A dr. Senin Negovan által vezetett csapat március 16-án előbb eltávolította a mellrákkal diagnosztizált 33 éves, Neamț megyei nő teljes bal emlőállományát (mastectomia), illetve az összes hónalji nyirokcsomóját, majd behelyeztek egy szövetbővítőt (ez egy ideiglenes implantátum, amelyet egy szelepen át fecskendővel több héten keresztül, fokozatosan töltenek fel sóoldattal, ezáltal kitágítják a bőrt, szépen lassan a végleges méretre).  Ez a módszer a folyamat első fázisát jelenti. Amint a bőr kellőképpen kitágul, az orvosok el fogják távolítani az szövetbővítőt, és végleges implantátumot helyeznek a helyére. A következő műtéteket háromhavonta végzik el, ezek során rekonstruálják és formailag retusálják a mellet. A szakemberek szerint a mastectomia-utáni mellrekonstrukció jelentősen növeli a páciensek önképét és önbizalmát, valamint hozzájárul az érintett – mellrákkal diagnosztizált és megműtött – nők életminőségének javításához.

A kórház sajtóosztályának tájékoztatása szerint a beavatkozást az országos mellrekonstrukciós alprogram keretében végezték el, tehát a páciens számára ingyenes volt, a költségeket – beleértve az ideiglenes és a leendő végleges implantátumokat is – az egészségbiztosítási pénztár fedezi. Ahhoz, hogy egy személy mellrekonstrukcióban részesüljön a program keretében, szakaszos onkológiai értékelésnek kell jóváhagynia a műtét azonnali vagy másodlagos indokoltságát. A marosvásárhelyi sürgősségi kórház 2014 augusztusától vesz részt a programban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás