Új repülőjáratokat hozna, régi konfliktusokat kezelne Peti András

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Utasközpontú röpteret szeretne kialakítani Peti András, a marosvásárhelyi repülőtér kinevezésre váró új igazgatója. Ehhez többek között az intézmény mélyrepülését kívánja megfékezni. Négy éve van rá.

Szucher Ervin

2016. július 19., 18:282016. július 19., 18:28

Az alpolgármesterségből kiesett Peti András nem szívesen beszél reptérigazgatói terveiről, elképzeléseiről; mint mondja, noha megnyerte a versenyvizsgát, addig, amíg nem kapja kézbe a kinevezését, semmit nem tekint biztosnak. Nem szeretne a medve bőrére inni, annál is inkább, mivel elképzelhetőnek tartja, hogy a tisztségre pályázó vetélytársai, Ştefan Petru Runcan és Ionela Ciotlăuş nem fogadják el az eredményt, és élnek az óvási jogukkal.

Azt viszont látja és nem hagyja szó nélkül Peti András, hogy a Transilvania Nemzetközi Repülőtér már nem az a felszállóban lévő intézmény, amit három évvel ezelőtt – éppen az alpolgármesterség kedvéért – otthagyott. Az akkori tizenhat célállomásból mára mindössze kilenc maradt, noha két újabb járat beindítására volt kilátás. A Tarom, a Rynair és a Wizz Air gépei közül ma már csak az utóbbi, magyarországi bejegyzésű légi társaság repülői szállnak le Vidrátszegen. Az utóbbi időszak mégis mozgalmas volt: sajnos nem a repülési menetrend alakulásában, hanem a sokasodó munkakonfliktus terén. Per pert követett, félreállítások, elbocsátások, viharos távozások jellemezték a vidrátszegi intézmény életét, amit nem egy esetben nyilvános szennyes teregetés fűszerezett. Egy adott pillanatban a beosztottak sztrájkkal fenyegetőztek, amennyiben a vezetőtanács alelnöke, Luminiţa Gherendi nem változtat a magatartásán.

Közben a szolgáltatások minősége is vészesen romlott: számos panasz volt az unott vagy éppenséggel undok személyzetre, a várótermi feltételekre, a primitív parkolási módszerre.

A tarthatatlan állapotról számolt be a sajtónak Monica Hărmănescu, a repülőtér volt szóvivője is, aki a tavaly szeptemberben éppen Gherendi viselkedése miatt nyújtotta be felmondását.

Korábbi nyilatkozatában Peti András lapcsaládunknak arról beszélt, hogy minden repülőtér az adott régió gazdasági motorja, a marosvásárhelyi légikikötőnek pedig minden adottsága megvan a fejlődéshez. „Közel van a megyeszékhelyhez, de nincs éppen a városban, autópálya épül mellette, a vasút is közel van, tehát a személy- és teherszállítmányok szempontjából is megfelelő az elhelyezkedése” – magyarázta. Most arról beszélt, hogy mindenképpen a célállomások növelését szeretné elérni. Amikor 2012 júniusa és 2013 júniusa között a légikikötő igazgatótanácsának alelnöke volt, majd Mihail Poruţiu volt igazgató lemondása után fél évig az ideiglenes elnöke, hat új járattal gyarapította Marosvásárhelyt, és további kettőről állapodott meg a fapados légitársaságokkal.

„Mindenképpen egy utasközpontú repteret szeretnék, egy olyant, amely elsősorban az utazóközönséget szolgálja. Ehhez ismét tárgyalóasztalhoz kell ülnöm a légitársaságok képviselőivel, ugyanakkor meg kell tennem mindent az örökölt munkakonfliktusok rendezésére” – sorolta Peti András. A kinevezés előtt álló vezető tudja, annak dacára, hogy tetemes beruházást jelent, elengedhetetlen a kifutópálya felújítása, mint ahogy szükséges a bekötőút megépítése, illetve a parkoló bővítése és rendezése. Petinek három hónap áll rendelkezésére, hogy elkészítse az üzleti tervét, amit majd bemutat a reptér tulajdonosának, a Maros megyei önkormányzatnak. Amennyiben a hivatal elutasítja a projektet, lehetőség van a javításra, de a tanács akár új versenyvizsgát is kiírhat.

Az elmúlt időszakban egyébként a Transilvania Nemzetközi Repülőtér egyre inkább teret veszített a térség másik nagy repterével, a korszerűsített kolozsvári légi kikötővel szemben. A vásárhelyi helyzet továbbá azért is aggasztó, mert nem csak a kolozsvári trendnek, az országosnak is az ellentétje.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton