Új párttörvény-tervezet a közösségekért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Marosvásárhelyről indult az a párttörvényt módosító javaslat, amely megkönnyítené a pártbejegyzést. Ezáltal mindenki lehetőséget kapna, nemcsak az a „kevés kiváltságos”.

Gáspár Botond

2014. december 16., 15:402014. december 16., 15:40

2014. december 16., 15:472014. december 16., 15:47

A romániai közigazgatás és politikai rendszer velejében való átformálását célozta meg a marosvásárhelyi Amper Egyesület, ezért több törvénytervezetet készülnek benyújtani, mindeniket az uniós országok rendszereinek elemzésén alapuló szaktanulmányokkal alátámasztva.

A legelőrébb a párttörvény módosítására vonatkozó tervezet tart, amely a Dan Maşca üzletember által finanszírozott tanulmányon alapszik, Monica Macovei volt államfőjelölt beépítette programjába és a kampányban hangoztatta, majd a választás második fordulójában Klaus Johannis támogatásának egyik feltételeként szabta, és a megválasztott államfő támogatásáról biztosította, december 9-én pedig Mihai Sturzu parlamenti képviselő benyújtotta a képviselőházba – ismertette a részleteket december 16-án az Amper elnöke, Cătălin Hegheş újságíró, Dan Maşca üzletember és Radu Bălaş támogató.

„Voltak már hasonló kezdeményezések, de kommunikációs kampány és lobbi hiányában ezek elbuktak. Mi hétfőn az összes szenátornak és képviselőnek elküldtük a tervezetet, a háttér-információkat és a szaktanulmányt. Számítunk a civil szféra és magánszemélyek támogatására, hiszen ez az elképzelés elengedhetetlen a romániai politikai osztály megreformálásához” – fogalmaztak.

A módosítás során kikerülne a jelenlegi törvényből az a paragrafus, miszerint – más uniós országokhoz képest – rengeteg településről, roppant bürokratikus módon rengeteg támogató aláírás szükséges egy párt bejegyzéséhez, és csak annyi maradna, hogy három személy politikai alakulatot alapíthat, így pedig még a 2016-os helyhatósági választások előtt lehetősége lenne a közösségekért tenni akaró csoportosulásoknak elképzeléseik ismertetésére. „Bárkinek lehetősége nyílna például indulni a választásokon, nemcsak azoknak, akik egyik vagy másik párt kegyeltjei” – volt a kezdeményezők egybehangzó véleménye. További információ a tervezetről ITT található.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés