
Fotó: Haáz Vince
A Mezőség kapujának is nevezett Mezőcsáváson már messziről látszik a dombon magasodó felújított iskola épülete. A tavaly nyár végén elkezdődött munkálatok miatt a tanintézet osztályai szerteszét szórva működtek egy évig, de az eredmények azt igazolják: megérte, hiszen sok városi iskolát lepipál a kívül-belül felújított épület. Ezentúl az iskola vezetőségének és az önkormányzatnak már csak abban kell reménykednie: a szülők nem Marosvásárhelyre, hanem a helyi tanintézetbe íratják gyerekeiket.
2014. november 12., 13:252014. november 12., 13:25
Mezőcsáváshoz közigazgatásilag hét másik település tartozik: Szabéd, Mezőszabad, Mezőfele, Galambod, Mezőkölpény, Mezőménes és Bazéd. Községszinten 578 gyereket tartanak számon, akikből 148 óvódás, 238 elemista, 201 gyerek pedig felső tagozatos. A községközpont iskolájába 187 román, magyar és roma nemzetiségű gyerek jár, ezek között között mezőfelei és mezőkölpényi tanulók is találhatók, tudtuk meg György-Nagy Kinga aligazgatótól.
Tetőtől-talpig új
A község polgármesteri hivatala a megyei tanfelügyelőséggel és a szaktárcával közösen 2008-ban nyújtott be pályázatot. „Aztán elkezdődött a várakozás. Már azt hittem, hogy nem lesz semmi belőle” – ecseteli az elmúlt évek történéseit Szabó Levente polgármester. Végül az elöljáró aggályai nem igazolódtak be, és világbanki alapokból 1,8 millió lej értékű főjavítási munkálatokat hagyták jóvá.
A jelentős támogatásnak köszönhetően a háromszintes épület kívül-belül megújult: teljes egészében kicserélték a tetőszerkezetet, felújították a bejáratot, a külső falakat lefestették, a belsőket levakolták és gipszkartont tettek, felújították a mosdóhelyiségeket, kicserélték az ajtókat, parkettet, bútorzatot, hőszigetelő ablakokat szereltek mindenhova. Ezenkívül új fűtőtesteket szereltek fel, a kazán beszerzése azonban az önkormányzatra hárult, ez jelentette a mintegy 60 ezer lej értékű önrészt. A tavaly nyár végén kezdődött munkálatok megkezdése előtt a három emeletet ki kellett költöztetni, és a következő iskolai év helyszíneit is biztosítani kellett.
„Az elemistákkal a néhány éve kormánypénzből felújított tornaterembe költöztünk, a nagyobb tagozatos osztályok a szabédi iskolában, kultúrotthonokban szanaszét szórva működtek” – emlékezik vissza az elmúlt évre aligazgatónő, aki az előkészítősök és az első osztályosok tanítónője is egyben.
Több mint fél évszázada épült
Az 1962-ben épült, majd \'70-ben kibővített iskolára jócskán ráfért a tatarozás. A polgármester elmondta: meszelések, kisebb javítások munkálatok voltak az elmúlt években is, de ekkora tatarozási munkálat nem. A tanintézményben néhány évtizede még szakiskolai oktatás is folyt, ez lassan negyed évszázada megszűnt.
A szeptember közepén átadott épületnek mindenki örül. A községvezető szerint a felújított épület sokat javít a közhangulaton, „jókedvvel jövünk” – egészíti ki az aligazgatónő. Sajgó Melinda magyar szakos tanár hat év után tért vissza a vonzó külsejűvé változott tanintézetbe: „A gyerekek, de a szülők is a rendezett környezet miatt mintha nagyobb tiszteletet, elismerést tanúsítanak, és nekünk, tanároknak is kellemesebb idejönni”.
Az elsősöket és negyedikeseket okító Moldovan-Husar Carmen elmondta: „Elsősorban a melegítésnek örülünk, de az is fontos, hogy most könnyebb tisztaságot, rendet tartani. Az ember egy szép terembe nagyobb kedvvel és szeretettel jön”, és ezt erősítették meg a kisdiákjai is, akik elmondták, a régi iskola elég csúnya volt, de most nagyon örvendenek a szép padoknak, székeknek.
Tervek, gondok
A mezőcsávási iskola az elmúlt fél évtizedben ötven gyereket veszített, őket Marosvásárhelyre íratták szüleik. Az aligazgatónő és a polgármester szerint ennek a divatnak egy jól felszerelt, korszerű napközi vehetné elejét, hiszen ha valaki óvodába a városba adja a gyerekét, biztos, hogy később nem vidéki iskolába íratja. Mivel a mezőcsávási óvoda az egyházé volt, és szeretné visszakapni azt, az önkormányzat nem kíván az épület tatarozásába, felújításába fektetni. Éppen ezért, az iskola épületében meghagytak két tantermet, hogy majd ide költöztetnék, a terveik szerint ezentúl napköziként működtetett, tanintézetet. Erre tanácsi jóváhagyás is született, és Ştefan Someşan főtanfelügyelő is elviekben rábólintott, részéről a költözéshez két feltételnek kell eleget tenniük: ne igényeljenek újabb állásokat, és szerezzék be a közegészségügyi igazgatóság engedélyét.
Bár Mezőcsáváson még nem annyira szomorú a helyzet, a hozzá tartozó települések némelyikén lassan tragikusnak nevezhető a gyereklétszám csökkenése: a mezőfelei iskolának hét magyar elemistája van, jövőtől meg is szűnik az iskolai oktatás. Mezőménesen, csak óvoda működik, ide hét román anyanyelvű gyerek jár, és a szintén románok lakta Bazédon hét elemista és két óvodás van.
A polgármester azt is elmondta: egyesek miatt kamerákkal kellett felszerelni az iskola környékét. Még át sem adták a felújított épületet, néhány roma gyerek máris bedobta az egyik ablakot. Délután bezárják az udvart, de a hiányzó léceken a nem messze lévő cigánytelepről csak belógnak a gyerekek, amit egyelőre nem képesek megakadályozni. Négy évvel ezelőtt az iskola tanulóinak még csak egyharmada volt roma nemzetiségű, mára ez 40 százalékra nőtt. Az aligazgatónő azonban azt is fontosnak tartotta hozzátenni: a roma gyerekekkel is nagyon jól lehet dolgozni, vannak köztük is nagyon ügyes, kiváló képességekkel rendelkező gyerekek is.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!