Új köntösben a csávási iskola

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A Mezőség kapujának is nevezett Mezőcsáváson már messziről látszik a dombon magasodó felújított iskola épülete. A tavaly nyár végén elkezdődött munkálatok miatt a tanintézet osztályai szerteszét szórva működtek egy évig, de az eredmények azt igazolják: megérte, hiszen sok városi iskolát lepipál a kívül-belül felújított épület. Ezentúl az iskola vezetőségének és az önkormányzatnak már csak abban kell reménykednie: a szülők nem Marosvásárhelyre, hanem a helyi tanintézetbe íratják gyerekeiket.

Vass Gyopár

2014. november 12., 13:252014. november 12., 13:25

Mezőcsáváshoz közigazgatásilag hét másik település tartozik: Szabéd, Mezőszabad, Mezőfele, Galambod, Mezőkölpény, Mezőménes és Bazéd. Községszinten 578 gyereket tartanak számon, akikből 148 óvódás, 238 elemista, 201 gyerek pedig felső tagozatos. A községközpont iskolájába 187 román, magyar és roma nemzetiségű gyerek jár, ezek között között mezőfelei és mezőkölpényi tanulók is találhatók, tudtuk meg György-Nagy Kinga aligazgatótól.

Tetőtől-talpig új

A község polgármesteri hivatala a megyei tanfelügyelőséggel és a szaktárcával közösen 2008-ban nyújtott be pályázatot. „Aztán elkezdődött a várakozás. Már azt hittem, hogy nem lesz semmi belőle” – ecseteli az elmúlt évek történéseit Szabó Levente polgármester. Végül az elöljáró aggályai nem igazolódtak be, és világbanki alapokból 1,8 millió lej értékű főjavítási munkálatokat hagyták jóvá.

A jelentős támogatásnak köszönhetően a háromszintes épület kívül-belül megújult: teljes egészében kicserélték a tetőszerkezetet, felújították a bejáratot, a külső falakat lefestették, a belsőket levakolták és gipszkartont tettek, felújították a mosdóhelyiségeket, kicserélték az ajtókat, parkettet, bútorzatot, hőszigetelő ablakokat szereltek mindenhova. Ezenkívül új fűtőtesteket szereltek fel, a kazán beszerzése azonban az önkormányzatra hárult, ez jelentette a mintegy 60 ezer lej értékű önrészt. A tavaly nyár végén kezdődött munkálatok megkezdése előtt a három emeletet ki kellett költöztetni, és a következő iskolai év helyszíneit is biztosítani kellett.

„Az elemistákkal a néhány éve kormánypénzből felújított tornaterembe költöztünk, a nagyobb tagozatos osztályok a szabédi iskolában, kultúrotthonokban szanaszét szórva működtek” – emlékezik vissza az elmúlt évre aligazgatónő, aki az előkészítősök és az első osztályosok tanítónője is egyben.

Több mint fél évszázada épült

Az 1962-ben épült, majd \'70-ben kibővített iskolára jócskán ráfért a tatarozás. A polgármester elmondta: meszelések, kisebb javítások munkálatok voltak az elmúlt években is, de ekkora tatarozási munkálat nem. A tanintézményben néhány évtizede még szakiskolai oktatás is folyt, ez lassan negyed évszázada megszűnt.

A szeptember közepén átadott épületnek mindenki örül. A községvezető szerint a felújított épület sokat javít a közhangulaton, „jókedvvel jövünk” – egészíti ki az aligazgatónő. Sajgó Melinda magyar szakos tanár hat év után tért vissza a vonzó külsejűvé változott tanintézetbe: „A gyerekek, de a szülők is a rendezett környezet miatt mintha nagyobb tiszteletet, elismerést tanúsítanak, és nekünk, tanároknak is kellemesebb idejönni”.

Az elsősöket és negyedikeseket okító Moldovan-Husar Carmen elmondta: „Elsősorban a melegítésnek örülünk, de az is fontos, hogy most könnyebb tisztaságot, rendet tartani. Az ember egy szép terembe nagyobb kedvvel és szeretettel jön”, és ezt erősítették meg a kisdiákjai is, akik elmondták, a régi iskola elég csúnya volt, de most nagyon örvendenek a szép padoknak, székeknek.

Tervek, gondok

A mezőcsávási iskola az elmúlt fél évtizedben ötven gyereket veszített, őket Marosvásárhelyre íratták szüleik. Az aligazgatónő és a polgármester szerint ennek a divatnak egy jól felszerelt, korszerű napközi vehetné elejét, hiszen ha valaki óvodába a városba adja a gyerekét, biztos, hogy később nem vidéki iskolába íratja. Mivel a mezőcsávási óvoda az egyházé volt, és szeretné visszakapni azt, az önkormányzat nem kíván az épület tatarozásába, felújításába fektetni. Éppen ezért, az iskola épületében meghagytak két tantermet, hogy majd ide költöztetnék, a terveik szerint ezentúl napköziként működtetett, tanintézetet. Erre tanácsi jóváhagyás is született, és Ştefan Someşan főtanfelügyelő is elviekben rábólintott, részéről a költözéshez két feltételnek kell eleget tenniük: ne igényeljenek újabb állásokat, és szerezzék be a közegészségügyi igazgatóság engedélyét.

Bár Mezőcsáváson még nem annyira szomorú a helyzet, a hozzá tartozó települések némelyikén lassan tragikusnak nevezhető a gyereklétszám csökkenése:  a mezőfelei iskolának hét magyar elemistája van, jövőtől meg is szűnik az iskolai oktatás. Mezőménesen, csak óvoda működik, ide hét román anyanyelvű gyerek jár, és a szintén románok lakta Bazédon hét elemista és két óvodás van.

A polgármester azt is elmondta: egyesek miatt kamerákkal kellett felszerelni az iskola környékét. Még át sem adták a felújított épületet, néhány roma gyerek máris bedobta az egyik ablakot. Délután bezárják az udvart, de a hiányzó léceken a nem messze lévő cigánytelepről csak belógnak a gyerekek, amit egyelőre nem képesek megakadályozni. Négy évvel ezelőtt az iskola tanulóinak még csak egyharmada volt roma nemzetiségű, mára ez 40 százalékra nőtt. Az aligazgatónő azonban azt is fontosnak tartotta hozzátenni: a roma gyerekekkel is nagyon jól lehet dolgozni, vannak köztük is nagyon ügyes, kiváló képességekkel rendelkező gyerekek is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés