
Képünk illusztráció
Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság
A hatóságok közölték, a Mezőméhesen történt gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi közeli hozzátartozói együttműködésbe kezdtek a rendőrséggel, így újabb releváns információkhoz jutottak, amelyek elősegíthetik a gyanúsított elfogását.
2025. július 12., 16:242025. július 12., 16:24
2025. július 12., 17:252025. július 12., 17:25
Anton-Cristian Gheorghe, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője a helyszínen tett sajtónyilatkozatában megerősítette: a hatóságok az eset bejelentése után azonnal kivonultak, és országos szintű válságstábot hoztak létre a keresés koordinálására.
„A gyanúsított erőszakos bűncselekményt követett el, és már korábban is elítélték minősített emberölésért. Az elkövetés módja most is rendkívül erőszakos volt. Bízunk benne, hogy rövid időn belül kézre kerítjük. Fontos tudni, hogy
Ez megnehezíti a felkutatását, de biztosak vagyunk abban, hogy rövid időn belül elfogjuk. A terep nehézségei ellenére a keresés folyamatosan zajlik”– fogalmazott Gheorghe.
Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság
A sajtótájékoztatón Georgian Drăgan rendőr-főfelügyelő is megszólalt. Elmondta, hogy a rendőrség már kihallgatott egy személyt, akit a gyanúsított ismerősei közül vittek be a hatóságok.
Elmondása szerint a keresésbe ma újabb erőket vontak be, és kutyás egységek is részt vesznek a műveletben. Kiemelte, nagyon fontos, hogy a lakosság ne próbáljon kapcsolatba lépni a gyanúsítottal, hiszen rendkívül veszélyes. Ha bárki felismeri őt, azonnal hívja a 112-es segélyhívót – hangsúlyozta Drăgan.
A rendőrség széles körű lakossági tájékoztató kampányt indított Maros megyében és a szomszédos megyékben.
kérve, hogy haladéktalanul jelezzék, ha látják vagy felismerik a férfit.
Drăgan ugyanakkor figyelmeztette azokat is, akik segítenek a szökésben lévő férfinak: „Aki támogatást nyújt a gyanúsítottnak, az bűnpártolást követ el, amely szintén büntetőjogi következményekkel jár. Felszólítjuk őket, hogy hagyjanak fel ezzel, és azonnal lépjenek kapcsolatba a rendőrséggel.”
Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.
Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.
Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely több pontján a Fomco Truck Fesztivál kamionos felvonulás ideje alatt augusztus 14-én, pénteken.
459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.
A családjával ment fürödni Marosvásárhelyen a Maros-folyóhoz az a 26 éves nő, aki hétfőn este elmerült a vízben és nem már tudták az életét megmenteni. Az ügyben büntetőeljárás indult.
Újraélesztést, vérzéscsillapítást, tűzoltást tanulhatnak azok az önkéntesek, akik jelentkeznek a Maros megyei katasztrófavédelem (ISU) által meghirdetett ingyenes programra.
Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni annak a nőnek az életét, akit hétfőn este emeltek ki a Marosból a mentőegységek – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
szóljon hozzá!