Új beruházások zajlanak Backamadarason

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A rendelkezésre álló pénzek függvényében már tavaly előkészítettek vagy el is kezdtek bizonyos beruházásokat a község területén. Nem dicsekszenek, nem is panaszkodnak, de remélik, sikeres évet tudnak zárni – mondta el Turbák Zoltán polgármester.

Gligor Róbert László

2015. június 03., 15:442015. június 03., 15:44

Tavaly kezdték el a szentgericei kultúrotthon belső feljavítását: alacsonyabb álmennyezetet építettek, felújították a falakat, falburkolatot szereltek, gondolkodnak a padló felújításában vagy kicserélésében is. Nincs előirányozva a költségvetésben pénz, de ha jól gazdálkodnak, marad annyi, hogy az ősz folyamán elvégezhessék az épület külső felújítását is.

Madarason is elkezdték a kultúrotthon teljes javítását: első lépésben a régi és veszélyessé vált villamos hálózatot cserélték ki, következik az épület belső és külső javítása. Nem feledkeztek meg a bálintfalvi épületről sem, ott is lesz belső és külső javítás.

A LEADER programban 62 ezer euró értékű pályázatot nyújtott be az önkormányzat, a megnyert támogatásból a szentgericei kultúrotthon számára 80 széket és távirányítóval működtetett színpadi függönyrendszert vásároltak, a madarasi épületnek 240 széket. Ugyanebből a forrásból egy 52 ezer lej értékű GPS-t vásároltak, amely nagy hasznára lesz a gazdáknak és az önkormányzatnak a parcellák felmérésében, azonosításában, és a parcellatérkép elkészítésében.

Zajlik az önkormányzat egyik régi tervének kivitelezése: ravatalozók épülnek Madarason és Szentgericén. Madarason tavaly kezdték el a munkálatot és „pirosban” sikerült felhúzni az épületet. Idén ezt folytatták, a belső rész kialakításával végeztek, hátra van a padlócsempe elhelyezése, az épület színezése, a területrendezés és a kerítés befejezése. A beruházásra 287 ezer lejt szánt az önkormányzat, de ennél valamivel kisebb lesz a végösszeg, és két hónapon belül a kivitelező átadja a létesítményt.

A szentgericei ravatalozó esetében tavaly csak az engedélyek beszerzésére futotta (12 ezer lej), idén viszont a munkálat elkezdődött, már el is készültek az alappal. A munkálatra 270 ezer lejt különítettek el, de ez is várhatóan kevesebbe fog kerülni, és a kivitelező cég szeptember közepéig köteles befejezni a munkálatot.

A „felső iskola” néven ismert ingatlan egyik termét már 2013-ban lebontatta volna az önkormányzat, de mivel sikerült munkagépet beszerezni, és ígéretet kaptak egy iskolabuszra is, így végül nem bontották el, hanem úgy döntöttek, hogy átalakítják garázzsá. Ez meg is történt, következik a feljavítása. De teljes külső-belső feljavítás vár az egész épületre, miután a tavaly a tetőszerkezet megújult. A napokban elkezdték az épületben székelő orvosi rendelő felújítását, de a nagytermet is kijavítják, amelyet a ravatalozó átadása után virrasztó vagy tor alkalmával lehet majd használni.

Két játszótér kialakítására pályázott az önkormányzat a kistérségi LEADER programon: egyiket a szentgericei tanintézet udvarán építenék fel, a másikat a madarasi óvodaudvar kialakításával egy időben valósítják meg. A beruházás értéke 163 ezer lej.

Újabb zöldövezetet létesítenek Madarason: a szentgericei út és a malom közötti, a Nyárád védőgátján kívüli területre mintegy száz teherautónyi földet szállítottak. Még egy kevés földre van szükség, aztán elkezdik a járdák, sétányok, virágágyak kialakítását, majd a területet fűmaggal szórják be, erre vékony homokos talajréteget húznának, hogy elzárják az agyagos réteget, és jól megkössék a fű gyökerét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés