Új alapokra helyeznék a Bolyai János-házat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Új alapokra kell helyezni a Kőrösi Csoma Sándor utcai Bolyai János Tudomány és Technika Háza működtetését – véli Csegzi Sándor, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Maros megyei elnöke. Szerinte meg kellene tölteni tartalommal a kutatásnak, a tudománynak és a technikának, valamint a művészeteknek szentelt intézményt, amelyet be kellene kapcsolni a Magyar Tudományos Akadémia vérkeringésébe.

Szucher Ervin

Antal Erika

2015. december 16., 17:522015. december 16., 17:52

Csegzi Sándor úgy érzi, ahogy az egész civil társadalomnak, a Bolyai-háznak is meg kell újulnia, mind formában, mind tartalomban. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által működtetett intézményben az utóbbi időben lényegesen csökkent a tevékenység, ráadásul az önkormányzattól huszonöt évre bérbe vett ház fenntartása is egyre nagyobb gondot jelent. A Kőrösi Csoma Sándor utcai sarokházat azok után vette meg a városháza, miután hosszas huzavona után kiderült, hogy a magyar kormány nem szándékozik pénzt fordítani a felajánlott ingatlanvásárra. Az épületet az önkormányzat renoválta és adta bérbe az akkor még alpolgármesteri tisztségben lévő Csegzi által irányított EMT-nek. Az évek során a Bolyai János Tudomány és Technika Háza számos rangos kulturális és tudományos rendezvénynek volt a színhelye. „Nem akarunk lemondani az épületről és a benne működő intézményről, de a fenntartási költségek egyre nagyobbak. Sokszor kell a zsebembe nyúlnom, ahhoz, hogy a számlákat ki tudjuk fizetni, teszem is szívesen, de hosszú távon ezt nem tartom megoldásnak” – fejtette ki az EMT Maros megyei vezetője.

Csegzi Sándor szerint az lenne az ideális megoldás, ha a Magyar Tudományos Akadémia a szárnyai alá venné a központot, és valóban a tudomány és a technika házává fejlesztené. Ennek érdekében az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Maros megyei küldöttsége a közeljövőben személyesen Lovász Lászlóhoz, az MTA elnökéhez kíván fordulni. „Óriási lépés lenne, ha itt egy tudományos központot tudnánk létesíteni és működtetni. Mindazoknak a tudósoknak, kutatóknak helye lenne itt, akik a matematika vagy a két Bolyai iránt érdeklődést mutatnak. Megvan a teljes Bolyai-hagyaték digitalizált változata, ráadásul egy kilométeres körzetben minden a két tudósról, apáról és fiáról szól: az iskola, a tér, a szobor, a Teleki Téka, a sírhelyek vagy újabban a Pszeudoszféra és a Bolyai-táborok néhány alkotása” – sorolta az érveket az EMT elnöke, hozzátéve, hogy a matematikai tudományok területén ezt a jellegzetes szellemiséget és értéket mindenképpen tovább kell éltetni. Annál is inkább, mivel a Kőrösi utcai ingatlan helyén állt valamikor az a ház, ahol az abszolút geometria megalkotójaként számon tartott Bolyai János élte élete utolsó éveit. A világhírű matematikust innen kísérték 1852-ben utolsó útjára, a közeli református temetőbe.

Bolyai Jánosra emlékeztek
A Bolyai Farkas Gimnázium dísztermében tartottak Bolyai-emlékünnepséget, kedden. Kirsch Attila, a Bolyai Farkas Gimnázium és Református Kollégium Öregdiákok Baráti Körének elnöke köszöntötte a jelenlevőket, Flender Gyöngyit, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkatársát, Peti András alpolgármestert, Szalkay Józsefet, a Kollégium Alapítvány elnökét, a két tanintézet igazgatóit, tanárait és diákjait. Örömét fejezte ki, hogy 213 év távlatából közösen ünnepelnek és tisztelegnek Bolyai János emléke előtt a 458 éves iskolában. Bolyai János születésének 213. évfordulójáról a matematikus nevét viselő Tudomány és Technika Házában is megemlékeztek, az Erdélyi Magyar Tudományos Műszaki Társaság Maros megyei fiókja szervezésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés