Tűzvédelmi gyakorlat a Nemzetiben

Előadás közben „keletkezett tűz” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, s emiatt kellett segítségül hívni a tűzoltókat, akik létrákkal, védőöltözetben fogtak neki a tűz oltásának, segítettek kimenekíteni az épületből a katasztrófahelyzet miatt bennrekedt nézőket.

Bakó Zoltán

2015. március 31., 18:022015. március 31., 18:02

Ezzel egyidejűleg a sürgősségi rohammentő-szolgálat helyszínre érkezett személyzete azonnal hozzálátott a színháztűzben sérültek elsősegélyben való részesítéséhez.

Szerencsére mindez csak egy elképzelt helyzet volt, amit ráadásul délelőtt 10 órakor szerveztek meg, amikor valójában nincsenek is közönség által látogatott színielőadások az épületben, s amely arra szolgált, hogy ellenőrizzék, miként működnek együtt az oltásban, mentésben részt vevő intézmények, amelyeknek kötelessége a vészhelyzeteket kezelni. Ezúttal ellenőrizték a menekülési tervek hatékonyságát, az oltásra beszerelt technika – vízcsapok, vezetékek, különleges érzékelő berendezések – funkcionalitását is. De ellenőrizték a tűzesetek oltásánál használható eszközök készenlétét is.

A szimulálásra kidolgozott taktikai tervben az szerepelt, hogy a díszletraktárban keletkezett a tűz, miközben a színpadon zajlott az előadás, a nézőtér pedig tele volt emberekkel. A biztonsági berendezések hiányos működése miatt a tűz gyorsan átterjedt a színpad oldalzsebeire, s mert a színpadi portálok zárva voltak, túl későn vették észre a tüzet, s a színház saját tűzoltó szolgálata már nem volt elég az oltáshoz. Ezért kellett a helyszínre hívni a hivatásos tűzoltóságot, amely oltó esetkocsikkal, rohammentő alakulattal, sérülteket szállító járművekkel, mobil parancsnoki járművel és logisztikai központtal érkezett.

A tűzoltók közbelépése hatékony volt, eleget tettek azoknak az elvárásoknak, amelyeket a szakmai igények támasztanak ilyen esetekben. A teljes szakmai értékelésre még ezután kerül sor a vészhelyzeti felügyelőségnél.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben
2025. május 01., csütörtök

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra

Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra
2025. április 30., szerda

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen

Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen
2025. április 29., kedd

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve

Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve
2025. április 29., kedd

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret

Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret