Tűzesetek Szovátán és Görgényhodákon

Rövidzárlat okozott tüzet péntekre virradóan egy szovátai asztalosműhelyben, illetve három szomszédos háznál Görgényhodákon.

Bakó Zoltán

2012. március 16., 15:092012. március 16., 15:09

2012. március 17., 17:282012. március 17., 17:28

Az első esethez 2 óra után öt perccel riasztották a megyei vészhelyzeti felügyelőséget Szovátáról. Itt a Főúton keletkezett tűz egy asztalosműhelyben. A nyárádszeredai alakulatot irányították a helyszínre egy esetkocsival, ugyanakkor a helyi önkéntes alakulat is odasietett két tűzoltóautóval. A helyi tűzoltók érkezésekor lángokban állt az épület tetőszerkezete, s a tűz átterjedt már az emeleti részekre is. A hivatásos tűzoltók érkezéséig a helybéliek elszigetelték a lángokat, majd együttesen végezték az oltást. Reggel negyed hatra sikerült a tüzet teljesen eloltani. A szakértők szerint az épület kigyulladását minden valószínűség szerint egy meghibásodott villamos vezetéken keletkezett rövidzárlat okozta. Az épület tetőszerkezetének és emeletének 100 négyzetméterén keletkeztek károk, elégett egy hőközpont, a bútorzat és fafeldolgozó gépek. Emberéletben nem esett kár és személyi sérülés sem történt.

Hajnali fél öt körül értesítették a szászrégeni tűzoltókat, hogy Görgényhodákon a Főúton lángra kapott három, egymáshoz közel álló ház. A helyszínre a szászrégeni katonai tűzoltó-alakulat három autóval ment ki, az ő segítségükre sietett a görgényszentimrei önkéntes tűzoltóalakulat egy esetkocsival és a libánfalvi egy vízszivattyúval. A tűzoltók előbb a helyszínt biztosították a tűz továbbterjedése ellen, majd reggel háromnegyed nyolcig eloltották a lángra kapott épületeket. Ebben az esetben is rövidzárlat okozta a tüzet – tájékoztattak a megyei vészhelyzeti felügyelőségről pénteken, a bevetések után.

Amint a felügyelőség sajtószóvivője elmondotta, ez esetben sem történt haláleset, sem személyi sérülés, ám az anyagi kár itt is jelentős: az egyik gazdaságban a lakóház tetőzetének 60, a gazdasági épület 12, a csűr és az istálló 50 négyzetmétere égett el, a nyárikonyha bútorzata és tetőszerkezete ment tönkre, a második gazdaságban egy fásszín oldala 30, tetőzete 6 négyzetméteren semmisült meg és elégett 2 köbméter tűzifa. A harmadik gazdaság fásszíne károsult s itt is elégett 1,5 köbméter tűzifa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés