Fotó: Boda L. Gergely
Nem sieti el az új igazgató kinevezését a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium élére Nadia Raţă, Maros megye új főtanfelügyelője. Szerinte előbb egy sor kérdést kell tisztázni.
2016. december 04., 17:102016. december 04., 17:10
Nem véletlenül nem került még új igazgató a Római Katolikus Teológiai Gimnázium élére az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt helyébe. Két hétig úgy tűnt, a DNA célkeresztjébe került intézmény vezetője helyébe akkor kerülhet másik vezető, amint a tanügyminisztérium kijelöli a harminc napos házi őrizetbe helyezett Ştefan Someşan utódját. Az iskola tanárainak csalódniuk kellett: hiába javasolták Székely Szilárdot az ügyvivői tisztségre, az új főtanfelügyelő, Nadia Raţă nem sieti el a kinevezését.
„Nem épp olyan egyszerű feladat” – jelentette ki lapunknak a főtanfelügyelő. Mint kifejtette, a döntés meghozatala előtt tiszta képet szeretne kapni az iskola jogi helyzetéről. Ezért egy sor kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz. Írásbeli választ még egyiktől sem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt. Egy korábbi találkozón Raţă azzal nyugtatta a felekezeti iskola tanárait, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét. Néhány nappal korábban, a román sajtónak nyilatkozva azonban mindenki értésére adta, hogy számára a katolikus tanintézet problémája mindössze egy a listáján tornyosuló gondok közül. Kérdésünkre, hogy az idén lesz-e új igazgatója a magyar tannyelvű középiskolának, Nadia Raţă nem tudott választ adni. „Bármilyen újdonság van, elsőnek a sajtóval közlöm” – fogalmazott a főtanfelügyelő.
Amint beszámoltunk róla, közben a szülők is kérdésekkel fordultak a tanfelügyelőséghez, a polgármesteri hivatalhoz és a tanügyi tárcához. György Annamária elmondta, hogy beadványaik célja az, hogy állásfoglalásra bírja az illetékes intézmények vezetőit.
Nadia Raţă minisztériumi látogatásával kapcsolatosan Király András államtitkár lapunknak annyit mondott, hogy nem tud arról, hogy az új főtanfelügyelő szóba hozta-e a vásárhelyi helyzetet, egy dolgot viszont biztosnak tart: az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nincs az igazgatók kinevezésébe. „Legyen tiszta: az igazgatót a főtanfelügyelőnek kell kineveznie, a mi megkérdezésünk nélkül. Mivel felekezeti iskoláról van szó, mindössze az egyház kell beleegyezzen a kiszemelt pedagógus személyébe” – szögezte le a szakpolitikus. Király hozzátette, hogy a minisztérium és a tárcavezető számára teljesen egyértelmű, hogy a DNA vizsgálatától függetlenül az iskolának léteznie kell.
Közben telik az idő, és a DNA által vizsgált iskola tanárai – aláírási joggal rendelkező igazgató hiányában – nem kaphatják meg a fizetésüket. Raţă kinevezése előtt a tanfelügyelőség munkatársai néhány napos késéssel kapták kézhez a havi jövedelmüket, mégis rendkívül elégedetlennek mutatkoztak.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!