Toró: választási koalíciót Marosvásárhelyen!

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az Erdélyi Magyar Néppárt számára csakis választási koalíció megkötése esetében képzelhető el, hogy az RMDSZ-szel közösen támogassák dr. Vass Leventét polgármesterjelöltként – jelentette ki az EMNP elnöke, Toró T. Tibor március 23-ai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. Elmondta, az RMDSZ azt szeretné, ha az urológus főorvos az RMDSZ-színeiben és a Néppárt támogatásával indulna.

Gáspár Botond

2012. március 23., 14:162012. március 23., 14:16

2012. március 24., 11:192012. március 24., 11:19

„A Néppárt számára Marosvásárhelyen kizárólag a választási koalíció megkötése és dr. Vass Levente koalíciós jelöltként való indulása elképzelhető, a mai (március 23-ai, pénteki – szerk. megj.) tárgyalásokon viszont kiderült, hogy az RMDSZ saját színeiben akarja indítani az urológus főorvost a júniusi helyhatósági választásokon. Ezt mi ilyen formában nem tudjuk támogatni” – fogalmazott Toró T. Tibor, aki – mint mondta – először vett részt az RMDSZ vezetőivel folytatott tárgyalásokon, hogy tapasztalatával erősítse az EMNP és az EMNT helyi fiatal csapatát.

„Marosvásárhely kiemelt ügy, azt is mondhatnám, hogy Kárpát-medencei magyar ügy, Erdély-szerte arra figyelnek, hogy itt mi történik, sikerül-e a magyar pártoknak megegyezniük. December másodikán az EMNT és az EMNP, valamint az RMDSZ képviselői bejelentették, hogy megszületett a megállapodás, amelynek értelmében választási koalíciót köt az RMDSZ és a EMNP, és megpróbálják bevonni az MPP-t is. Ehhez képest ma az RMDSZ Maros megyei vezetői határozottan közölték: ezt nem tartják járható útnak, dr. Vass Leventét RMDSZ-színekben akarják indítani, és a Néppárt támogassa. Márpedig az elmúlt három választáson az RMDSZ-színekben induló jelölt elbukott. Tehát olyasmit kell kitalálni, hogy nyerjen, vagyis kizárólag magyar összefogással van esély a polgármesteri szék visszaszerzésére. A választási koalíció nem politikai koalíció, jogilag lehetséges és csak a helyi választási irodánál kell bejelenteni, április 16–30. között. A Néppárt arra kéri az RMDSZ-t, hogy ne sajátítsa ki Vass Leventét, az MPP-t pedig arra: gondolja végig, hogy saját jelöltet indít-e. Mi továbbra is azt szorgalmazzuk, hogy ezt a lehetőséget ki kell használni, dr. Vass Leventét választási koalícióban kell indítani, mert egyetlen magyar párt színeiben sem lehet nyerni Marosvásárhelyen. A párt- és egyéb érdekek helyett a magyar közösség érdekeit kell szem előtt tartani” – mondta Toró T. Tibor.

Hozzátette, amennyiben dr. Vass Levente választási koalícióban indulna, a Néppárt hajlandó anyagi és humán tőkét Marosvásárhelyre irányítani, a politikai összefogás után pedig „jöhet a civil összefogás, amiről a történelmi egyházak már nyilatkoztak”.

Toró elmondta, a törvény szerint április 16-tól április 30-ig kell benyújtani a jelöltekre vonatkozó iratcsomókat, tehát addig van lehetőség a helyzet tisztázására, viszont minden elvesztegetett pillanattal csökken az esély a győzelemre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés