Fotó: Boda L. Gergely
A szervezők várakozását is felülmúlva összesen 195 csapat jelentkezett a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Olvasd el és játssz velünk olvasójátékára.
2016. október 09., 18:452016. október 09., 18:45
2016. október 09., 19:032016. október 09., 19:03
Ez azt jelenti, hogy több mint félezer, azaz 585 gyerek olvassa el a kijelölt könyveket, ami már önmagában is nagy eredmény.
A játékos vetélkedőre nemcsak Maros megye városi és vidéki településeiről jelentkeztek, hanem szép számban Hargita és Kovászna megyéből is. „Jó látni, hogy a két évvel ezelőtt először meghirdetett olvasójáték 3 év alatt így kinőtte magát. Célom az volt, hogy a gyerekek olvassák a kortársakat, hiszen az utóbbi évtizedekben hihetetlen fellendült a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom. Hiszem, hogy a mai gyerekolvasók igényeit kielégítő friss, szórakoztató, de ugyanokkor igényes könyvekkel közelebb hozhatjuk a gyerekek szívéhez az irodalmat, és fellendíthetjük az olvasókedvüket. Benedek Elek utolsó szavait parafrazálva: ...fő, hogy olvassanak” – hangsúlyozza a kezdeményezés célját Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője, aki ezúton is köszönetet mond a pedagógusoknak, akik népszerűsítik az olvasójátékot és általa a kortárs gyermek-és ifjúsági irodalmat. Az október végi elődöntő nyertes csapatai a döntőben, a könyves szemlén újra találkoznak.
A marosvásárhelyi könyvvásár támogatásával indul hétfőn a marosvásárhelyi kocsmakvíz második évada is. A Mélykvíz néven elindított vetélkedő december 13-áig minden kedden este nyolc órától kerül megszervezésre a Sörházban.
A B. Szabó Zsolt által összeállított és levezényelt vetélkedőre három-öt fős csapatok jelentkezhetnek a Mélykvíz Facebook oldalára írt üzenetben.
A könyvvásár támogatóként való belépésével a kvízkérdések között természetesen megnő a könyvhöz, irodalomhoz köthető feladványok száma is, ezáltal is az olvasást, a könyves kultúrát népszerűsítve a fiatalok körében. Káli Király István, a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője szerint a vásár és az erdélyi magyar kiadók számára nagyon fontos, hogy a gyerekek mellett a középiskolás és egyetemista fiatalokat is megszólítsák, az olvasást népszerűsítsék körükben, hiszen „nincs olyan kincs, ami a könyvekből ne lenne kibányászható, és nincs derekabb aranyásó, mint egy ifjú ember.”
A november 10-e és 13-a között megrendezendő könyvvásáron egy Extra kvízre is sor kerül majd.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!