A közismert Bolyai kutató, Bandi Árpád nyugalmazott matematikatanár immár elérkezett a tizedik kopjafához, amit az ő kezdeményezésére állítanak a Bolyaiak női felmenőinek születési vagy szolgálati, tevékenységi helyén.
2016. november 22., 15:132016. november 22., 15:13
2016. november 24., 13:162016. november 24., 13:16
A Marosvásárhelyen élő Bandi Árpád már belépett élete tizedik évtizedébe, ám ez korántsem akadályozza meg abban, hogy bejárja Erdélyt, lázasan – és eredményesen – kutassa a Bolyai család felmenőit, azok közül is főként a női ágat. A mozgékony, életvidám „Árpi bácsi” az első, Bolyai Jánosnak szentelt kopjafát a marosvásárhelyi református temetőben állította – természetesen hű segítők, kutatók, támogatók, matematikusok, tanárok és mindenekelőtt diákok segítségével – a matematikus zseni eredeti sírhelyénél ezelőtt hat évvel, János halálának 150. évfordulóján, 2010. január 27-én.
A második kopjafát Pávai Vajna Krisztina, Bolyai János nagyanyja emlékére állította Kovászna Megye Tanácsa a nyugalmazott pedagógus szorgalmazására. A harmadik kopjafa felsőkápolnai Kakutsi Klára, Bolyai János dédnagyanyja emlékére áll, ezt a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara állíttatta. A negyediket melegföldvári Földvári Erzsébet, Bolyai János üknagyanyja emlékére állította a kolozsvári BBTE. Az ötödik kopjafa apanagyfalusi Apafi Erzsébet, Bolyai János szépanyja emlékét őrzi, állította az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) marosvásárhelyi szervezete, a hatodik pedig Sarolta, Szent István nővére emlékére áll, aki Bolyai János ősnagyanyja volt, ezt a Veszprémi Pannon Egyetem állította. Az utóbbi öt kopjafából és Berek Lajos mérnök-ezredes Bolyai János mellszobrából alakították ki a Bolyai-parkot a marosvásárhelyi Sapientia EMTE épülete előtt.
Aki azt hinné, hogy ezzel kihunyt a tanár úr kopjafaállító energiája, téved. Magyarsülyében Bolyai János matematikus és Pávai Vajna Ferenc geológus üknagyapjuk, IV. Pávai István emlékére állított kopjafát az EMT országos szervezete a tanár úr ösztönzésére. Ugyanitt áll egy másik, a Pávai V. Miklósé, Bolyai Farkas matematikus és Pávai Vajna Elek geológus nagyapjuk emlékére állította Bandi Árpád és gyulakutai tanítványai.
És következik a kilencedik és tizedik. Bandi tanár úr úgy tájékoztatott, hogy a Kovászna megyei Páva falucskában, Kovásznától egy ugrásnyira, a Vajnák ősi fészkében I. Pávai István, Pávai Vajna Krisztina szépnagyapja emlékére készült egy kopjafa. I. Pávai István 1621-ben kapott címert Bethlen Gábor fejedelemtől. Ezt a kopjafát a Maros megyei EMKE és a marosvásárhelyi Kilyén Ilka művésznő családja állítja majd.
A tizediket Pávai Vajna Péter, a székelyek lovashadnagya emlékére állítja a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum. Pávai Vajna Péter 1442-ben Marosszentimrénél ott harcolt Hunyadi János oldalán, amikor a törököket kiűzték Erdélyből. Ez utóbbi két kopjafát 2017 májusában avatják a pávai Deák Béla iskola turulmadaras emlékműve környezetében.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
szóljon hozzá!