
Fotó: Boda L. Gergely
Egy átlagosnak és nem túl érdekesnek ígérkező, nyilvánosan meghirdetett találkozóról dobta ki a marosvásárhelyi városháza illetékese szerdán a sajtó képviselőit: Dorin Florea polgármester a szakiskolai oktatás ügyében vállalkozókkal egyeztetett. Amint azonban később a résztvevőktől megtudtuk, az „egyeztetés” meglehetősen egyoldalúra sikeredett. A vállalkozók szerint a városvezető modora nem tesz jót a diákhiánnyal küszködő szakiskolák ügyének.
2016. március 17., 11:092016. március 17., 11:09
Bár a kereskedelmi kamara meghívót küldött a sajtónak a szerda délelőtti, a szakiskolák ügyében megtartott tanácskozásra, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal illetékesei kitessékelték a sajtót a teremből, arra hivatkozva, hogy zárt ülésről van szó.
Jóllehet meghívóval érkezett a Vásárhelyi Hírlap csapata, s a városháza honlapján is nyilvános eseményként szerepelt a szakoktatásról szóló tanácskozás, még a beszélgetés kezdete előtt felszólították őket, hogy hagyják el a termet, mert nem nyilvános a találkozó. A teremben a kereskedelmi kamarához tartozó cégek 35-40 képviselője volt jelen, valamint a tanfelügyelőség és a városháza vezetősége. A polgármesteri hivatal sajtósa azt mondta, hogy majd küldenek közleményt mindarról, ami történt. A Vásárhelyi Hírlap nem szerette volna, hogy egyoldalú, esetleg önajnározó legyen a beszámoló, így kérdezősködni kezdtek.
Szakmát tanítanának, de nincs kinek
A Maros megyei főtanfelügyelő, Ştefan Someşan a Vásárhelyi Hírlap megkeresésére kifejtette, a jelen levő cégek képviselői nyitottak és segítőkészek voltak, elmondták, hogy nagyon nagy szakemberhiánnyal küszködnek, így mindenképp fontos lenne, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a megfelelő szakképzésre. „Idén 44 szakiskolai osztályunk van, az ősztől induló tanévben 49 helyen nyújtunk lehetőséget a diákoknak, hogy szakmát tanuljanak. De gond van a szülők hozzáállásával, hiszen nem akarják szakiskolába íratni gyermekeiket, és sokszor a diákok sem állnak kellő komolysággal a szakmai képzésekhez. Mentalitásváltásra van szükség, és minél több cégre, amely vállalja a diákok gyakorlati oktatását. Meggyőződésem, hogy jó szakképzésben részesülő diák könnyebben lesz jó mérnök, mint az, aki természettudomány, vagy akár matek-fizika osztályba járt egy neves líceumba, akár a Papiuba. Ezt kellene megértsék a szülők és a diákok is” – mondta a főtanfelügyelő, aki elismerte, hogy jelenleg a gyakorlati képzés nem a legjobb, és szükség van összehangoltabb, korszerűbb gyakorlati oktatásra. Szerinte igen nagy előrelépést jelentene, ha a városháza uniós pénzalapokból fel tudná szerelni a volt Elektromaros gyártól kapott csarnokokat.
Elriasztó polgármesteri modor
Kolozsváry Zoltán cégtulajdonos kifejtette: nagyon fontos a szakképzés, hiszen nem csak jó szakmunkást, de mérnököt sem lehet találni. Minden fiatal az informatika, a számítógép világa felé fordul. „Januárban Budapesten egy tanácskozáson vettem részt, amelyen az ipar és az oktatás kapcsolatát boncolgattuk, hiszen a szakemberhiány nem csak nálunk akut kérdés, hanem máshol is. Mindenképp fontos lenne, hogy a városháza részt vállaljon a szakoktatás talpra állításában, s ennek fényében a találkozó hasznos volt. Sajnálatos módon a polgármester stílusa és modora kívánnivalót hagy maga után, talán elriasztja a vállalkozókat is” – mondta az évtizedekig önkormányzati képviselőként tevékenykedő, így a városházát belülről is ismerő vállalkozó.
Mașca: kínossá sikerült a találkozó
Dan Maşca vállalkozó, polgármesterjelölt a találkozó ideje alatt a Facebookon tudósított a bent történtekről, nevetségessé téve a zárt ülés elrendelésére vonatkozó városvezetői rendelkezést. Szerinte már az általános iskolában, a megfelelően felszerelt kémia és fizika laboratóriumokban kísérleteket kellene végeztetni a diákokkal, részben, hogy megismerjék a különböző szakmák alapjait, részben, hogy kiderüljön érdekli-e őket mindaz, vagy sem. „Nincs miért csodálkoznunk, hogy még a vegyipari kombinát sem kap vegyésztechnikusokat, ha a diákok nem ismerik ezt a szakmát. Nálunk tavaly is 350 diák gyakorlatozott, saját költségünkön fogadtuk és képeztük őket, hozzásegítve, hogy megtudják, érdekli-e őket egy-egy szakma. Ez a városházi találkozó kínos volt, s csak arra szolgált, hogy a polgármester kiossza a vállalkozókat” – mondta Mașca, elismerve, hogy felszólalásával sikerült annyira kihoznia a sodrából a polgármestert, hogy bezártnak nyilvánította a találkozót.
Lesújtó felmérés-eredmények
A városháza megbízásából készült, a 7. és 8. osztályos diákok és szüleik által kitöltött kérdőívből kiderült, hogy nagyon alacsony az érdeklődés a szakiskolák iránt. Az ezernél több megkérdezett tanuló 81 százaléka nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy szeretné-e tanulmányait szakiskolai osztályban folytatni. A szülők 76 százaléka utasította el azt a lehetőséget, hogy gyermeke szakiskolában tanuljon tovább. Az igennel válaszoló diákok jelentős százaléka autószerelői vagy szakács és pincér képzésben szeretne részesülni, jóval kevesebben választanák a többi, számukra felkínált szakképesítést.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!