Testi és lelki terror az iskolában

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Az iskolai erőszakról készített felmérést a Mentsétek meg a gyermekeket! országos szervezet, többek között Maros megyei iskolákban is kérdőívezve. A szervezet helyi pszichológusa, Alina Schenk elmondta, hogy a felmérés szerint négy diákból egyet megaláznak, kiközösítenek társai, tízből hármat megütnek, megvernek.

Simon Virág

2016. május 18., 17:482016. május 18., 17:48

A felmérés, amelyet az ország azon megyéiben végeztek, ahol a szervezet jelen van, elsősorban arra kereste a választ, hogy a diákok hogyan viselkednek egymás között, beavatkoznak-e, ha társukat, osztálytársukat bántják, van-e összefüggés a családi háttér és az iskolában való viselkedés között.

Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy az osztályközösségekben vannak-e kiközösített, rendszeresen megalázott, esetleg megvert diákok, állandó áldozatok. Kiderült, hogy a kirekesztés, a veréssel való fenyegetőzés, az osztálytársak előtti megalázás szinte hétköznapi jelenség a romániai iskolákban. Tíz gyermekből kettő elismerte, hogy vannak olyan társaik, akiket csúfolni szoktak, kizárják őket a csapatjátékokból. A megkérdezettek egyharmada arról számolt be, hogy osztálytársaik sértő híreket terjesztettek róluk, és több mint 80 százalékuk beszélt arról, hogy az iskola területén látott már verekedést. Az esetek nagy többségében a gyerekek nem avatkoznak be társaik verekedésébe, csak nézik, esetleg biztatják őket. A válaszokból fény derült arra is, hogy verekedés esetén a jó tanulók enyhébb büntetésre számíthatnak a tanítók, tanárok részéről, mint azok, akiknek rossz tanulmányi eredményeik vannak.

A gyerekek arról is beszéltek, hogy nem mindig, de azért általában segít, ha egy megalázott vagy megvert gyermek szülei a tanárokkal beszélnek, esetleg felelősségre vonják a bántalmazót. Azt is bevallották, ha szóval vagy tettel bántják őket, s szüleiknek erről mesélnek, ők azt válaszolják, hogy gyermekdolog, az iskolában ilyesmi előfordul.

A szakemberek szerint az iskolai agresszió összefüggésben van a családi erőszakkal, részben, mert akit otthon bántalmaznak, az a maga során bántalmazóvá válhat, de az is megtörténik, hogy akárcsak otthon, az iskolában is áldozat lesz.

A gyermekjogvédő szervezet Maros megyei fiókegysége még a felmérés elvégzése előtt előadásokat és foglalkozásokat szervezett a megye 21 iskolájában. Ezeken az erőszak különböző formáiról beszéltek, és arra biztatták a diákokat, hogy fogadják el társaikat, ne vegyenek részt erőszakos cselekedetekben. Kérjenek segítséget a tanítótól, osztályfőnöktől, ha úgy érzik, hogy kiközösítik őket.

A felmérés kapcsán Maros megye főtanfelügyelője, Ştefan Someşan arról számolt be, hogy egy tanévben átlagosan 20–25 iskolai bántalmazásról készül hivatalos jelentés, ennyi ügyet vizsgálnak ki. Az idei tanévben mindössze négy súlyosabb eset volt, amikor a diákok kórházi ellátásra szorultak. Az egyik idén januárban történt a mezőbándi iskolában, ahol egy 14 éves diák súlyos fejsérülésekkel került a kórházba, miután diáktársával verekedett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került