Terelőutat építenek, de közben megrongálják a kis utcákat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Számos elégedetlenséget szült a helyi lakosságban a Marosvásárhelyt Koronka, Jedd Marosszentgyörgy és Nagyernye községek területén nemrég elkezdett elkerülő út építése. A polgármesterek szerint az útépítők nincsenek tekintettel sem a lakókra, sem a falusi utcákra.

Szucher Ervin

2016. szeptember 30., 13:572016. szeptember 30., 13:57

Az elnökválasztási kampány utolsó száz méterén megejtett építőtelep-avatási ceremóniát követő másfél éves csend után az idén nyáron az útépítők teljes gőzzel nekiláttak Marosvásárhely keleti körgyűrűjének a kialakításához. A 2014 novemberében mindössze dísznek, csupán Victor Ponta államfőjelölt és az őt követő tévéstábok kedvéért kivezényelt munkagépek most már tényleg beindultak: földet gyalulnak, hidakat, átereszeket építenek, utat alapoznak. Hónapok óta folyik a munka, aminek egyelőre Jedd és Nagyernye lakossága issza a levét. Mondják: az útépítők se törvényre, se jóérzésre, se emberre, se házra, se meglévő falusi kis utcákra nincsenek tekintettel – nehézgépjárműveikkel naponta többször is végigszáguldoznak a vidéki települések házai között.

A rendőrök is megelégelték

Jánosi Ferenc nagyernyei polgármester a napokban kapta kézhez azt a beadványt, amelyet a község egyik új utcájának lakói fogalmaztak meg, és amelyben az érintettek az útépítők munkamódszereire panaszkodnak. Ernye úgynevezett rendőrnegyedéből tizenkét család fordult az elöljáróhoz, aki a napokban fel is vette a kapcsolatot azokkal. „Használják a belső úthálózatunkat, de a karbantartására nem figyelnek oda. Most, hogy szóltam nekik, elkezdték javítani. De még így is bosszantó, hogy külön fel kell hívnom a figyelmüket olyasvalamire, ami magától értetődő kellene hogy legyen, hisz szerződés rögzíti az útépítő kötelességeit” – fakadt ki lapunknak Jánosi, aki a helyszínen is meggyőződött arról, hogy a többségében rendőrök lakta utcát a több tonnás munkagépek teljesen tönkretették.


Jeddi szélmalomharc

A nagyernyei polgármester jeddi kollégája, Bányai István, bár csak néhány hónapja ül a polgármesteri székben, úgy érzi, már belefáradt a sok vitába, amit az útépítőkkel folytat. „Ezek sem istent, sem embert nem ismernek. Feszített iramban megy a munka, de közben Jedden repedeznek a házak, romlanak az utak” – adott hangot elégedetlenségének a fiatal elöljáró. Bányai úgy érzi, szélmalomharc, amit a Romániai Országút- és Autópályakezelő Társasággal (CNADR), illetve az általa kiválasztott cégekkel vív. Az illetékesek az elején mindent megígértek a jeddieknek: a használt utcák kijavítását, egy, a tervből kifelejtett feljáró kialakítását, és a hangszigetelő falak felhúzását. Ehhez képest még csak le sem kövezték a megrongált belső utcákat. „Örülnünk kell, ha időnként meglocsolják. Azt ígérték, december végéig kivonulnak a faluból, és csak a leendő út nyomvonalán közlekednek. De ez is csak egy szóbeli ígéret, olyan, mint az előzőek, amelyeket nem tartottak be” – mondta el Bányai István, aki egyelőre csak azt látja, hogy egy jó pár családi ház fala az utóbbi hónapokban megrepedt. Ezért nem zárja ki, hogy az elkövetkezendő években több jeddi is fogja perelni az útépítőket.

Marosvásárhelyen „mindössze” a Jeddi útról a rókatelephez vezető amúgy is rossz állapotban lévő betonutat sikerült szinte járhatatlanná tenni. 


Nulla kárpótlás

A rongálásokon kívül az útépítés egyéb bosszúságot is okozott. A telektulajdonosok, akiknek a földjeit kisajátították, egyelőre egy árva fillért sem kaptak a román államtól. Koronkán még nem dübörögnek a gépek, de a kedélyeket éppen a beígért kárpótlás szítja. Takács Szabolcs polgármester igazságtalannak tartja, hogy a CNADR annak is ugyanannyit fizetne, akinek az E60-as főút mentéről készül államosítani a telkét, mint annak, akik a dombok közti szántófölddel rendelkezik. Az autópiac mellett lakó Fodor János ezért hallani sem akar tulajdona kisajátításáról.

Lapunk kíváncsi lett volna a CNADR illetékeseinek is az álláspontjára, az országút- és autópályakezelő társasághoz eljuttatott kérdéseinkre azonban 48 óra elteltével sem kaptunk választ. Mint ahogy nem tudtuk elérni a versenytárgyalást megnyerő barcelonai Copisa Constructora Pireneica Rt. képviselőit sem. A katalán cég ugyanis csak névlegesen van jelen az építőtelepen, a munkálatokat továbbadta különböző hazai alvállalkozóknak.

Amint többször is írtunk róla, a Marosvásárhelyt elkerülő körgyűrűt ez év végéig kellett volna befejezni, ehhez képest az útépítési munkálatok a nyár elején kezdődtek el. Az 59,2 millió eurós beruházásból egy 12 kilométeres utat terveztek, melyen az építőnek nyolc hidat és átkelőt, illetve huszonegy pallót kellene kialakítania.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe