
Fotó: Farkas Antal
A Maros megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó megyei kórház által felügyelt telken épülhet meg a már régóta tervezett marosvásárhelyi sejt- és szövetbank.
2014. december 17., 12:182014. december 17., 12:18
2014. december 17., 12:202014. december 17., 12:20
Marosvásárhelyen már régóta tervezik, hogy sejt- és szövetbankot létesítenek, december 3-án pedig előrelépés történt az ügyben: az egészségügyi minisztérium programok megvalósításáért felelős alosztálya átiratot küldött a Maros megyei kórházhoz, amelyben tájékoztatta a vezetőséget, hogy a kormány jóváhagyta a beruházáshoz szükséges összeget. A megvalósításra az egészségügyi szektort érintő, azon belül pedig az uniós normáknak megfelelően emberi vér, sejt és szövet tárolására alkalmas intézmények létrehozását célzó 2006-os Phare-programban pályázatak sikerrel.
Az országos elképzelés szerint négy ilyen intézményt hoznak létre, Marosvásárhely mellett Bukarestben, Jászvásáron és Temesváron. Mivel az építkezéshez területre volt szükség, a szakminisztérium illetékesei ezt az igényt is megfogalmazták, a kórház vezetősége pedig a rákos betegeket kezelő klinika udvarán (Gheorghe Marinescu utca 3. szám) azonosította a telket, ahol jelenleg raktárhelyiség áll. Az átadáshoz a kórházat felügyelő megyei önkormányzat jóváhagyására volt szükség, a képviselők pedig megszavazták, hogy a 450 négyzetméteres telekre sejt- és szövetbank épüljön.
„Nagyon fontos, hogy megteremtsük a feltételeket ahhoz, hogy az erős orvosi és egészségügyi központként nyilvántartott Marosvásárhelyen létrejöhessen Erdély első sejt- és szövetbankja. A döntés bizonyítja, hogy eltökéltek vagyunk az iránt, hogy orvosi kiválósági központ legyünk” – mondta Ciprian Dobre megyei tanácselnök.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!