
Fotó: Boda L. Gergely
Szép és merész tervben gondolkodnak azok, akiknek szívügye az egykor vízzel elárasztott Bözödújfalu. Az idei falutalálkozón kopjafákat állítanak, hamarosan elkészül a falu makettje, de két templom romjait is visszaépítenék a kezdeményezők. A hétvégi csíksomlyói búcsún egy kijelölt helyen téglajegyeket is lehet vásárolni a célok támogatása érdekében.
2015. május 22., 14:322015. május 22., 14:32
2015. május 22., 14:332015. május 22., 14:33
Az egykori Bözödújfalut két és fél évtized távlatából sem felejtik el egykori lakói, elszármazottai, de azok sem, akik már csak a két évtizeddel ezelőtt teljesen elárasztott települést „ismerik”, akik a víztükör alól néha elősejlő házakat, valamint a katolikus templom vízből kiemelkedő romos falait és égre kiáltó tornyát látták. A Ceausescu-diktatúra faluromboló politikájának szimbólumaként ismert torony tavaly június 29-én összedőlt.
A tavaly egy elszármazott fiatalember kezdeményezésére megalakult a Bözödújfaluért Egyesület, amelynek révén számos elszármazott és jóakaró felkarolta az ötletet, hogy a leomlott tornyot újjá kellene építeni. A kezdeményezés konkrét fázisba jutott: a hétvégi csíksomlyói búcsún kijelölt helyen lehet téglajegyeket vásárolni 15 lejes áron a cél támogatása érdekében – tudtuk meg az ügy egyik lelkes támogatójától, Erdőszentgyörgy polgármesterétől. Csibi Attila Zoltán hangsúlyozta: nem olyan templomot szeretnének felépíteni, amelyben szentmisét, istentiszteletet lehet majd tartani, hanem a jelképet szeretnék visszaállítani. Az ügyet már sokan felkarolták itthon, a határokon túl, de a tengeren túlról is – mondta el az elöljáró, akitől azt is megtudtuk: a katolikus templomtornyot eredeti helyén építik újra. Többen is azt ajánlották, hogy az építmény a szárazon kapjon helyet és más tervek szerint, de az elöljáró véleményét sokan osztják: akkor marad igazán szimbolikus a torony, ha a vízben fog állni. A hatóságokkal való egyeztetés nyomán úgy tűnik, lehetséges lesz, hogy a tó vízszintjét lennebb eresszék, a romokat és az új tornyot pedig egy olyan fallal vegyék körül, amelyen azok körülsétálhatók lesznek. Csibi azt is elárulta: ezzel párhuzamosan az egykori unitárius templom romjait is visszaállítanák a szárazföldön.
Az elképzelések megvalósítására ötéves időszakot szabtak meg a kezdeményezők, az építkezés pedig akkor kezdődik el, amikor megfelelő összeget sikerül összegyűjteni. A budapesti Székely Hargita Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumánál pályázott, a napokban eldől, hogy kapnak-e támogatást. Ebből egy iroda elkészítené az újjáépítési terveket és a megvalósíthatósági tanulmányt. Ha ez elkészül, és tudnak mellé tőkét és emberi erőforrást rendelni, kezdődhet az építkezés.
Makett és kopjafa idézi fel a falut
Hamarosan elkészül 10-12 négyzetméteres nagyságban az egykori falu makettje, de hosszabb távon egy egyhektáros hasonmás megépítésében is gondolkodnak. Addig is: idén a falutalálkozó fő látványossága az lesz, hogy 180 kopjafa révén visszavarázsolják a falut. Azaz minden kitelepített család emlékére egy névvel és házszámmal ellátott kopjafát állítanak, de ugyanígy a templomokat, közintézményeket is megjelölik és így az egykori falu alaprajza is kivetítődik. Az elképzeléshez a faanyagot az önkormányzat biztosította, a munkát számos erdélyi, magyarországi és felvidéki magyar fafaragó végezte felajánlásként, többjük egy székelykeresztúri táborban dolgozott május elején. Az ötlet atyja a falu szülötte, Szombatfalvi József esperes, de az erdőszentgyörgyi önkormányzat és a Bözödújfaluért Egyesület is felkarolta a kezdeményezést, így a hármas összefogás nyomán már el is készültek a kopjafák.
Böjte Csaba lesz a fővédnök
Idén augusztus elsején is sor kerül a hagyományos falutalálkozóra, amikor már állni fognak a kopjafák. Ennek az eseménynek fővédnöke Csaba testvér lesz, de Magyarország csíkszeredai konzulátusának főkonzulja is jelen lesz. Csibitől megtudtuk: a nap mellé egy kistérségi rendezvényt is társítanak, amikor Balavásártól Szovátáig minden önkormányzat elhozza és bemutatja értékeit, ezt pedig a Maros Megye Tanácsa is támogatja.
Csibi Attila úgy véli, a templomépítési és kopjafaállítási terveknek érzelmi alapja van, az emlékeket szeretnék ezzel megőrizni, de az embereket is érdekeltté kell tenni az emlékőrzésben. Ebben pedig nagy szerepe lehet a turizmusnak is.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
szóljon hozzá!