TEDx: a bájos ötletektől a sikerig

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Marosvásárhely és környéke tele van tehetséges és sikeres emberekkel, bár nem ismerjük őket, vagy csak nagyon keveset tudnunk róluk. Nincs mindenkinek tudomása például arról sem, hogy több erdélyinek van egy-két téglája Kenyában, vagy arról, hogy hogyan segítenék egyes szakemberek a vásárhelyi pedagógusok munkáját. Ezekről és más érdekességekről hallhattunk az első alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi TEDx-en.

Becze Dalma

2014. október 06., 17:222014. október 06., 17:22

2014. október 07., 10:222014. október 07., 10:22

Az első TED konferenciát 1984-ben szervezték meg technológia, szórakozás és tervezés témakörökben, ami tulajdonképpen a rövidítés jelentése is (technology, entertainment, design). Az évente megszervezett konferenciák ezt a vonalat követték, akár csak az ebből kialakuló TEDx, amelyet évente többször különböző városokban szerveznek. A TED szellemiségének megmaradása érdekében szabályokhoz kötött a rendezvény, például a szervezet engedélye nélkül nem lehet TEDx-et rendezni. Ennek a TED konferenciával ellentétben az a lényege, hogy a helyi szakembereket mutatja be, a helyi ötleteket tárja a közönség elé, ezáltal is elősegítve a közösségek fejlődését.

Táncolva érkezett szörnyeteg

Október 4-én világszerte tizenöt TEDx zajlott, többek között első alkalommal Marosvásárhelyen. A konferencián tíz előadót hallhattunk, akiknek többsége a megyeszékhelyről vagy környékéről származik. Az első Halmen Balázs volt, aki évek óta önkénteskedik Kenyában, Rusinga szigetén. Balázs éppen egy fejlődő országokról szóló előadást hallgatott az egyetemen, amikor úgy érezte, nem csak beszélni kellene ezekről az államokról. Időbe telt, amíg megtalálta a saját útját, és mindenféle szervezetek politikájától mentesen elutazhatott a szigetre, hogy segítse az ott élőket. A lakosság 40 százaléka HIV-fertőzött, a gyerekek az iskolában tanult versekben úgy nevezik, hogy „táncolva érkezett szörnyeteg”. Az önkéntes hazatérésekor elindította a Van egy téglám Kenyában nevű akciót, amelynek keretében egy iskola építésére gyűjtöttek pénzt. A rusingai gyerekek ma már az új iskolában tanulnak, és disputákat szerveznek egymás között. Az önkéntes csapatával folytatja a munkát a szigeten, következő projektjükben programozni tanítják majd a gyerekeket.

Az élettér berendezésétől a mesterséges intelligenciáig

A TED támogatja a saját ötleteket,  s ezek megvalósítását egy olyan világban, ahol mindent logikára és tervekre alapozunk. Iulia Oprea idegennyelveket tanult a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban, majd elég fiatalon saját vállalkozásba kezdett. Ötleteit bájosnak tartották, azonban az elején nem mindenki vette komolyan. A kitartásról, és a belső hang követéséről hallhattunk az előadásban, amelyek segítségével fiatalként és nőként egy sikeres vállalkozást épített fel.

A konferencián Simona Ciff marosvásárhelyi pszichológustól megtudtuk, mennyire fontos, hogy a pedagógusok értékeljék a diákokat, hogy az iskola által kiváltott szorongás csökkenjen. A szakember ennek érdekében többféle tevékenységet folytat helyi szinten, az ezzel kapcsolatos tapasztalatait is megosztotta. Virlics Ágnestől megtanultuk, az érzelmeink nagyban befolyásolják a gazdasági döntéseinket, Máthé Zsolt pedig az IT és az építészet kapcsolatáról beszélt. Az élettér berendezéséről, a mesterséges intelligenciáról, a vásárhelyi Láthatatlan Kávézóról, és még más projektekből kaphattunk ízelítőt. A következő TEDx-et januárra tervezik a szervezők, amelyen ismét érdekes ölteteket mutatnak majd be az előadók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés