
Fotó: Boda L. Gergely
Középiskolásoknak, egyetemi hallgatóknak, fiatal szoftverfejlesztőknek szól az a pályázat, amelyet január végén hirdetett meg a Teleki-Bolyai Könyvtár, és amelynek határideje április 15. A fiatal informatikusoknak egy úgynevezett múzeum-guide-applikáció elkészítése lenne a feladatuk.
2015. március 24., 14:032015. március 24., 14:03
„Közelebb szeretnénk hozni a fiatalokhoz, a diákokhoz a Bolyaiakat, a Bolyai-elméletet, a Bolyai Múzeumot” – magyarázta a pályázat célját Lázok Klára. A Bolyai Múzeumot is kezelő Teleki-Bolyai Könyvtár osztályvezetője elmondta, olyan 15 és 25 év közötti informatikusok jelentkezését várják, akiknek fantáziájuk és tehetségük is van ahhoz, hogy elkészítsenek egy múzeumvezető szoftvert a múzeum számára, amely a Google Play oldalról, illetve a Bolyai Múzeumban egy Samsung Galaxy tableten és egy érintőképernyős számítógépen lesz elérhető. Lehetősége nyílik bárkinek a világ bármely részéről, hogy információt szerezzen a múzeumról, a Bolyaiak világáról, matematikai elméleteikről.
A szoftver a két Bolyai életútját és az ehhez kötődő érdekességeket mutatja be, illetve a Bolyai-geometriát érthető, sőt élvezhető formában. Ennek kiegészítéséhez várják a pályamunkákat, ismeretterjesztő anyagokat a táblagépre. A tartalmi anyagot, könyveket, kis ismeretterjesztő filmeket, információkat a Teleki-Bolyai Könyvtár biztosítja, a többit a kihívást vállaló fiatal informatikus fantáziájára bízza.
A pályamunkát a jelentkező az anyanyelvén készíti el és adja le, a nyertes pedig segít a múzeum munkatársainak lefordítani azt angol és román vagy magyar nyelvre.
A legjobb pályamunkákat egy szakértőkből álló zsűri fogja kiválasztani, amelynek tagjai: Oláh-Gál Róbert matematikus, Bolyai-kutató, Ferencz Csongor informatikus, a Teleki Téka Baráti Körének tagja, Kovács Gorbói György és Lázok Klára, a könyvtár munkatársai, valamint egy felhasználó, akinek személye az eredményhirdetésig titokban marad.
A pályamunkák benyújtási határideje: április 15., kapcsolattartó: Kovács Gorbói György, tel. 0265-261 857
A verseny fődíja: egy Samsung Galaxy Tab 7”, eredményt a Múzeumok éjszakáján hirdetnek.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!