Fotó: Boda L. Gergely
Bérfuvarozással foglalkozó vállalatnál végzett ellenőrzést a marosvásárhelyi rendőrség az ügyészség vezetésével az elmúlt időszakban. Összesen kétszáz taxist ellenőriztek, akik 123 gépkocsival végeznek bérfuvarozást.
2016. július 08., 18:062016. július 08., 18:06
2016. július 08., 18:102016. július 08., 18:10
A társaság ellen adócsalás gyanúja merült fel, nevezetesen az, hogy 2010-től kezdődően több személyt szerződéssel alkalmaztak napi kétórás részmunkaidővel taxizásra, akik valójában napi nyolc órát dolgoztak. Továbbá felmerült az a gyanú is, hogy a taxis társaság több személyt is úgy alkalmazott, hogy azok a saját autóikat a cégre íratták, hogy a javítási, karbantartási, üzemeltetési és üzemanyag-költségeket a cég számláira vezessék be kiadásként, s ezzel csökkentsék az adókötelezettségeket és a társaság által fizetendő díjakat.
Felmerült ugyanakkor az a gyanú is, hogy az alkalmazottaktól napi 100 lejt vettek el személygépkocsinként, így napi 12 300 lej illetéktelen bevételre tett szert a bérfuvarozó cég, amit nem vezettek be a társaság könyvelésébe.
Emellett alaposan gyanúsítható a társaság azzal is, hogy a taxiórákat elektromos impulzusokkal befolyásolták, így csökkentve a valós bevételt. Ezekkel a módszerekkel a gyanú szerint sokmillió lejes kárt okoztak az államnak, a pontos összeg kiszámítására csak ezután kerül sor. Összesen 80 személyt állítottak elő kihallgatásra.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
szóljon hozzá!