
Fotó: Boda L. Gergely
Nincs advent koszorú nélkül, és milyen lenne egy város, ha nem lenne saját koszorúja, amit bármelyik lakos magáénak tarthat – ezzel a gondolattal rendezi meg évről évre a Máltai Szeretetszolgálat a városi koszorú első gyertyájának ünnepélyes meggyújtását.
2014. december 01., 13:552014. december 01., 13:55
Nem hullott szép fehér hó, ahogyan azt az alkalom megkívánta volna, hanem szakadt a hideg eső szombaton délután, ennek ellenére szép számban képviseltette magát minden korosztály a Deus Providebit Tanulmányi Ház udvarán. Ahogyan Tulit Viktória, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője fogalmazott, az időjárás nem véletlen, a Jóisten arra volt kíváncsi, hogy ennek ellenére fontos-e az embereknek az advent, a közösség.
„Nagyon szép számban jelentek meg az emberek, csak fontosnak tartják ezt az eseményt. Mivel advent első vasárnapja lesz, amikor meggyújtjuk az első gyertyát, arra gondoltunk, hogy ne csak a szervezeté legyen ez a koszorú, hanem az egész városé. Hadd járuljon hozzá mindenki egy kis fenyővel a nagy koszorúhoz, mondjon el egy könyörgést, és érezze, hogy benne van az ő kívánsága is. Ezt már hatodik éve szervezzük, s a nagy koszorú közös összeállítása mellett készítettünk kisebbeket is, amelyekkel időseket és szegényeket ajándékoztunk meg. Ide is hoztunk néhányat eladásra, a befolyt összeget pedig arra fordítjuk, hogy a szegény gyerekeket egy kis édességgel lepjük meg karácsonykor” – mondta a szervezet vezetője.
A gyertyagyújtást megelőzően a 7-es számú általános iskola diákjai szavaltak és karácsonyi dalokat énekeltek. Az iskolások szülei és nagyszülei is eljöttek a gyertyagyújtásra, és nem csak az volt a lényeg, hogy lássák a gyerekeket szerepelni, hanem hagyományt szerettek volna teremteni. „Eljöttünk, hogy megnézzük a gyereket, aki az iskolában sokat készült társaival erre az eseményre, ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy egy ilyen rendezvényen való részvétel hozzátartozik a neveléshez” – mondta Jakab Farkas László édesapa. Az idősebbeknek nem könnyű eljárni a számukra fontos eseményekre, ezért fontos, hogy legyenek fiatalok, akik segíthetnek. „Mikor láttam, hogy milyen idő van, már attól tartottam, hogy nem tudok eljönni, de szerencsére a fiam elhozott. Nekem, mint vallásos embernek nagyon fontos ez az esemény. Ez, ami itt ma zajlik, nagy összetartó erő, számomra csodálatos, és tartja bennem a lelket” – mondta Kádár Borbála.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!