Száztíz éve az orvostudomány szolgálatában

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Fennállásásának 110 évét ünnepelte konferenciával az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya a hétvégén Marosvásárhelyen.

Gáspár Botond

2016. november 20., 15:082016. november 20., 15:08

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya (EMEOGySz) fennállásának 110 éves évfordulója alkalmából a Kultúrpalota kistermében szervezett jubileumi rendezvényen a szervezet elnöki tisztségét 2014-től betöltő Szabó Béla kiemelte, ki kell használni azokat az alkalmakat, amikor van ünnepelni való, hiszen az egyesület, a szakosztály és a kiadványuk múltja és jelene is hűen tükrözi a megélt időszakokat, márpedig „akinek nincs múltja, annak nincs jelene és jövője sem”.

Péter Mihály akadémikus Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi, majd Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának 110 éves tevékenységéről tartott előadásában az EME létrejöttének előzményeiről elmondta, az alakuló ülést a kolozsvári Vigadóban tartották, 1859. november 23–26. között, 383 személy részvételével, a cél pedig a múzeum-alapítás és működtetés, az anyagok – azaz a „nyomaink” – összegyűjtése és feldolgozása, valamint a tudomány művelése és magyar nyelven való terjesztése volt. „Létezik gyomirtás és nyomirtás, és aki a nyomaira nem vigyáz, az kockáztatja, hogy előbb-utóbb csak gyomot talál a nyomai helyén” – fogalmazott Péter Mihály.

Az orvostudományi szakosztály első közgyűlését 1906. január 25-én tartotta, a rendszerváltás utáni újjáalakulás helyszíne pedig a marosvásárhelyi Vártemplom volt 1990. szeptember 15-én. Orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztályra 1998-ban bővült, amelynek jelenleg mintegy 900 tagja van. „Az OGySz eddigi tevékenysége jelentősen hozzájárult nemcsak az orvos- és gyógyszerésztudomány műveléséhez, hanem közvetve Erdély magyar lakosságának egészségügyi és műveltségi színvonalának emeléséhez is. A fiatal szakembereknek előlépési, fejlődési lehetőséget biztosít, mindenkinek közlési lehetőséget, ezáltal pedig fontos szerepet tölt be a magyar orvosi nyelv romániai ápolásában és a közösség önazonossági tudatának megőrzéséhez” – mondta Péter Mihály.

A jubileumi rendezvényen továbbá Mezei Tibor egyetemi adjunktus Az Orvostudományi Értesítő múltja és jövője, Gyéresi Árpád EME-alelnök 10 év eredményei az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya és a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közötti együttműködési megállapodás szellemében, Nagy Előd egyetemi előadótanár, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorhelyettese pedig In memoriam László János – élvonalbeli mikrobiológiai kutatás az 1960-as években Marosvásárhelyen, és egy Nature cikk története címmel értekezett. Az ülés végén az újjáalakulás utáni három, elhunyt elnök és tagtársaik emléke előtt felállva, csendben tisztelegtek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron