Fotó: Boda L. Gergely
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának jelenlegi és volt, rezidenséveiket Marosvásárhelyen töltő diákjai és kórházigazgatók között szervezett találkozót a Studium-Prospero Alapítvány a Rezidens Orvosok Szövetségével és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel közösen.
2016. november 09., 17:182016. november 09., 17:18
2016. november 09., 17:512016. november 09., 17:51
A november 8-ai, estébe nyúló rendezvényre főként marosvásárhelyi magyar rezidensek érkeztek, de voltak hatod-, sőt ötöd- és negyedéves MOGYE-hallgatók is, akik kíváncsiak voltak a Kovászna, Hargita, Maros és Bihar megyei kórházigazgatók ajánlataira.
A találkozót az elmúlt tizenöt évben immár hetedik alkalommal szervezte meg a Studium-Prospero Alapítvány. „Arra kértük a kórházigazgatókat, hogy újdonságokról, az általuk vezetett intézményekben levő szakmai lehetőségekről tájékoztassák a pályakezdőket, illetve a leendő orvosokat, és igyekezzenek meggyőzni őket arról, hogy az adott klinikát és az adott vidéket válasszák tevékenységük kifejtéséhez” – ismertette Vass Levente főszervező.
Elhangzott, leginkább intenzív terápiás és sürgősségi orvosra van szükség, de keresnek gyerekgyógyászt, neonatológust, neurológust, nőgyógyászt, szem- és röntgenorvost is, a legtöbb kórházzal rendelkező településen pedig a szakmai felszereltség mellett az élhető környezettel és szolgálati lakás biztosításával próbálják a szülőföldön, vagy az országban marasztalni az újabb magyar orvosgenerációt.
A kórházigazgatók rövid ismertetői után az érdeklődőknek lehetőségük nyílt külön asztaloknál személyesen is beszélgetni azoknak az intézményeknek a vezetőivel, amelyek felkeltették az érdeklődésüket.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!