
Fotó: Juhász Zsolt
Két személygépkocsi rohant egymásba Sáromberke közepén vasárnap délután 4 óra körül. A rohammentősök öt sérültet szállítottak kórházba.
2014. október 19., 17:382014. október 19., 17:38
2014. október 22., 15:172014. október 22., 15:17
Vasárnap délután négy óra körül a 15-ös jelzésű országút Sáromberkén áthaladó szakaszán, a település közepén összeütközött egy Beszterce-Naszód megyében bejegyzett Chevrolet Spark és egy Maros megyei rendszámtáblájú Seat személygépkocsi. A helyszínre a közlekdési rendőrségen kívül a sürgősségi rohammentő szolgálat szállt ki. Amint a baleset helyszínén levőktől megtudtuk, a két jármű ütközése öt személy súlyos sérülését okozta. A sürgősségi rohammentősök (SMURD) három mentőautóval voltak kinn a sáromberki helyszínen, az elsősegélynyújtás után ők szállították kórházba a sérülteket.
Egyelőre pontosan nem tudni, mi okozta a két jármű frontális ütközését, a rendőrök még helyszínelnek, de a szemtanúk állítása szerint az egyik autó hölgyvezetője elaludhatott vezetés közben, s emiatt az autó áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, ez okozta a szerencsétlenséget. A sérültekről annyit sikerült megtudni, hogy valamennyien életben vannak.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!