Fotó: Boda L. Gergely
Legalább három erőszakos támadást elkövettek Marosvásárhelyen a május 9-ről 10-re virradó éjszaka ismeretlenek, akik az áldozatok beszámolója szerint egy sötét színű BMW-ből szálltak ki. Minden látható ok nélkül ütöttek, rúgtak, majd visszaültek az autóba és elhajtottak. Legalább egy esetben súlyos sérülést okoztak az agresszorok. A rendőrség rajta van az ügyön.
2015. május 19., 12:572015. május 19., 12:57
2015. május 19., 12:592015. május 19., 12:59
Május 10-én éjszaka több személyt is megtámadtak és bántalmaztak Marosvásárhelyen ismeretlen tettesek. Az esetek egy viszonylag könnyen behatárolható, szűkebb övezetben történtek. A rendőrség bűnügyi osztálya ütlegelés és más erőszakos cselekmények ügyében nyomoz.
Egy neve elhallgatását kérő fiatalember azzal kereste meg a szerkesztőségünket, hogy május 10-én hajnali négy óra után néhány perccel a marosvásárhelyi Kárpátok sétányán barátnőjével békésen gyalogolt, amikor megállt mellettük egy fekete színű BMW márkájú személygépkocsi, kiszállt belőle két férfi, és minden magyarázat nélkül ütlegelni kezdték őt. A románul beszélő férfiak azután sem hagyták abba a bántalmazást, miután a fiatalember a földre esett. Egy adott pillanatban az ütések miatt eszméletét vesztette, közben a barátnő segítségért kiáltott, s a két támadó ekkor visszaült a járműbe, és elhagyta a helyszínt.
A fiatalember súlyos testi sérüléseket szenvedett, s az sem elhanyagolható, hogy lelki traumát is okozott számára és a barátnője számára is a vandál támadás. Az áldozat másnap elment az igazságügyi orvosszakértőhöz, ahol megállapították a sérülések súlyosságát – többek között azt is, hogy az ütlegelés miatt három fogát elvesztette – s kiadták a látleletet. Ezután felkereste a rendőrséget, ahol panaszt tett le az esettel kapcsolatban. Itt tudta meg, hogy ugyanazon az éjszakán még legalább egy hasonló támadás történt, hasonló körülmények között az Egyesülés (Unirii) lakótelepen is. Ott is két támadó volt, akik egy sötét színű, azonos márkájú autóból szálltak ki.
Annak ellenére, hogy a támadók románul beszéltek, az áldozat elmondása szerint nem tudta megállapítani a nemzetiségüket, mint ahogy azt sem állítja, hogy a támadók etnikai indíttatásból cselekedtek volna.
A megvert fiatalember később, ismerőseitől hallotta, hogy a volt November 7. lakótelepen (1989. December 22. út) egy harmadik, hasonló körülmények és azonos jellemzőkkel történt támadás történt ugyanazon az éjszakán. Az áldozat szerkesztőségünknek hangsúlyozta, csak azért szeretné a közvélemény elé tárni az esetet, hogy mások is okuljanak belőle.
Megkerestük a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjét, Andreea Popot az esettel kapcsolatban, akitől megtudtuk: valóban érkezett a rendőrséghez – május 14-én – egy bejelentés a szerkesztőségünket felkereső fiatalember nevében, s a rendőrség bűnüldözői meg is kezdték a nyomozást ismeretlen tettesek ellen, ütlegelés és más bántalmazások ügyében. Elmondta azt is, hogy ugyanazon az éjszakán még két hasonló esetről is érkezett bejelentés, ám pontosan a nyomozás érdekében ennél többet nem árulhatnak el. Andreea Pop azonban megnyugtatott, hogy a nyomozói munka gőzerővel folyik, s már eredményeket is elkönyvelhettek. Amint valamilyen konkrét eredményre jutnak a támadó személyek azonosításának ügyében, értesíteni fognak.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!