Fotó: Boda L. Gergely
Világpremiernek számító virtuális polgári védelmi gyakorlatot szerveznek a NATO oltalma alatt július 4–5-én Marosvásárhelyen.
2016. június 27., 18:202016. június 27., 18:20
Az akcióban mintegy 14–15 ország vesz részt. Nem egy szokványos, terepen végzett gyakorlat lesz, szimulált áldozatokkal, hanem a Vásárhelyen levő szimulátor segítségével elvégzett virtuális gyakorlatról van szó, amelyet már hat hónapja készítenek elő. Az utolsó előkészítő gyakorlat – mert több volt belőle – a múlt hét péntekén zajlott le. Ezeken részt vettek a NATO, az Európai Unió, az Országos Vészhelyzeti Felügyelőség, az országból több sürgősségi ellátó egység képviselői, a sürgősségi rohammentő-szolgálatok vezetői, de több olyan szakember is, akik három évvel ezelőtt részt vettek a szimulátor elkészítésében. Amint a NATO-beli kollégák elmondták, eddig sehol a világon nem tartottak ilyen, vagy ehhez hasonló virtuális szimulációt a NATO égisze alatt – mondta el szombati bejelentésében Raed Arafat.
A belügyminisztérium vészhelyzeti főosztályának főnöke kifejtette: a gyakorlat témája egy olyan jelentős vészhelyzet, amelynek több áldozata is van, és sok személy megmentésére, az övezetből való kimenekítésére kell összpontosítani. Így akarják tesztelni a vészhelyzet esetén felhasználható reális kapacitást.
A szimulátort magasabb fokozatú szintre kell átállítani, olyanra, amely nagyobb számú áldozatot feltételez, ugyanakkor az eddiginél nagyobb számú kimentendő személyt. Attól eltekintve, hogy a gyakorlat virtuális térben zajlik, részt vesznek rajta az országból sokan: a belügyminisztériumtól, az Országos Vészhelyzeti Felügyelőség szervezési vezérigazgatóságától, a honvédelmi minisztériumtól – emiatt használni fogják a rendelkezésre álló teljes számítástechnikai rendszert, olyan döntéseket hoznak meg, amelyek az erőket a virtuális térben való valós tevékenység alapján mozgósítják. Azaz ha az irányítók tíz esetkocsit kérnek, de csak kettőt mozgatnak, nem fogják azt jelenteni, hogy tízzel rendelkeznek. A gyakorlat nem szorítkozik csupán a helyi erőforrásokra, hanem az egész országra kiterjedő erőforrásokat vesz igénybe.
A gyakorlat végén a tanulságokat és következtetéseket egy szeminárium keretében vonják le, amelynek keretében a baleseteknél, természeti katasztrófáknál, polgári vészhelyzeti eseményeknél használatos több közbelépési módozatot is megtárgyalnak.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
szóljon hozzá!