Se barompiac, se támogatás a gazdáknak

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Semmi jót nem hoz a mezőgazdaságból élők számára az új év – a földalapú támogatásra a gazdák több mint fele kell még várjon, az állataikat szinte sehol nem tudják értékesíteni.

Bakó Zoltán

2015. december 29., 18:022015. december 29., 18:02

2015. december 29., 19:272015. december 29., 19:27

Az elmúlt napokban a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) bejelentette, hogy befejeződött a földalapú támogatások előlegének kifizetése. Az APIA – mintha csak úgy mellékesen történne, hozzáfűzi: azok számára, akiknél elvégezték a törvény szerinti ellenőrzéseket. Nos, itt van az eb elásva – akiknél nem ellenőriztek, azok értelemszerűen nem kaphatták meg a támogatás előlegét. Azt viszont nem mondták el, hogy közel egymillió gazdánál nem történt meg az ellenőrzés, és pont emiatt fizettek előleget csupán hatszázezernyi gazdának. A többiek már nem is kaphatnak előleget, mert uniós szabályzat szerint azt ki kellett volna osztani november végéig. Ha meg nem osztották, akkor már csak a teljes összeget lehet kiadni – a jövő év folyamán.

A területalapú támogatás a 2015-ös évre Romániában 77,42 euró egy kormányhatározat szerint. Ennek legtöbb 70 százalékát lehet kiadni előlegként, ami 54,19 euró lenne. A kormány nagyvonalúan megszavazott rá 53 eurót. Hogy ez lejben mennyi, azt az Európai Unió Hivatalos Közlönyének október elsejei számában közölték. Eszerint a  4,4176 lej/euró árfolyammal számoltak, ami hektáronként 234,13 lejes támogatást jelent.

Hogy a pénz nélkül hagyott közel egymillió farmer mikor kapja meg törvényes járandóságát, arról a mezőgazdasági tárca vezetője, Achim Irimescu miniszter nemrégiben beszélt. Akkor elmondta, hogy a teljes összeget csak akkor lehet kifizetni, ha megtörténtek a betervezett terepellenőrzések. Megkockáztatott egy jóslatot is. Azt mondta: a masszív kifizetések csak jövő év februárjában kezdődhetnek el.

A gazdákat egy másik uniós rendelkezés is akadályozza abban, hogy pénzhez jussanak. A Maros megyebeli állatpiacok közül a két leglátogatottabbat, a székelyhodosit és a nyárádszeredait nem engedik működni, mert nincsenek meg az unió által megkívánt feltételek a működtetésükhöz. Ez annál is érzékenyebben érinti a Nyárád mentén lakókat, mivel a székelyhodosi állatvásárt minden hónap első szombatján tartották hosszú évek óta, s emellett évente volt négy hagyományos baromvásár is, amikor nem csak szarvasmarhát lehetett adni-venni, de juh-, sőt, lóvásárt is tartottak. Ráadásul ugyanitt rendezték meg minden évben a hagyományos munkaló-kiállítást is. A községgazdák szerint nagy kár érné nem csak a községet, de az egész nyárádmenti régiót, ha megszakadna a hagyomány.

Nyárádszeredában a tanács döntött arról, hogy bezárják az állatvásárt, mert nem szeretnének bírságot fizetni. Itt még arról is dönteni kell – a lakosság megkérdezésével – hogy a barompiac maradjon-e a korábbi, városközponthoz közeli helyén, vagy költöztessék a város peremére.
Gyenge vigasz a nyárádmenti állattartó gazdák számára, hogy a két – már említett – állatvásár mellett még van kilenc a megyében. Ezekből három a Küküllő mentén (Dicsőszentmárton, Bonyha, Balavásár), négy a Mezőségen (Radnót, Mezőbánd, Nagysármás, Mezőrücs), kettő pedig a Maros mentén (Szászrégen, Petele) működik. A nagy kiterjedésű és sok állattartó gazdával rendelkező Nyárádmente piac nélkül maradt.  A megszüntetett piacok helységeinek önkormányzatai remélik, hogy rövidesen, már a jövő évtől kezdődően újra tudják indítani a barompiacok működését, hogy a gazdáknak legyen hol adni-venni az állataikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés