Megrohamozták a marosvásárhelyi városháza szociális ügyosztályát a fűtéspótlékot igénylők hétfőn. Major Márta igazgatótól megtudtuk, egyetlen nap alatt annyian voltak, mint megelőző héten összesen. A kérelmeket október végéig fogadják.
2016. október 17., 17:032016. október 17., 17:03
Hétfőig a földgázzal melegítő személyek által leadott kérvények voltak többségben, összesen 300-at iktattak, 30-an kértek pótlékot az elektromos energiával és 10-en a fával fűtők közül. Major Mártától megtudtuk, hogy idén több kisebb, az érintettek számára kedvező változás történt. Az egy főre eső havi jövedelem kiszámításakor nem veszik figyelembe a családi pótlékot (ebben azok a családok részesülnek, amelyek esetében az egy főre eső havi jövedelem 540 lej alatt van), a gyermekpénzt sem. Ugyanakkor a garázst már nem második ingatlanként tartják számon, így azok is kérhetnek fűtéspótlékot, akik eddig emiatt nem feleltek meg a kritériumoknak.
„Általában az utolsó héten rohamoznak meg a marosvásárhelyiek, erre most is fel vagyunk készülve. Tavaly összesen 3000 igénylést iktattunk, idén, hónap végéig szerintem 1500-nál többet nem nyújtanak be. Lehetséges, hogy decemberig elérjük a háromezer igénylőt, hiszen gyakran megtörténik, hogy halogatják a kérvények benyújtását, s csak decembertől kérik a segélyt” – mondta Major Márta.
A fűtéspótlék-igényléseket hétfőtől-péntekig 8–15 óra között veszik át a marosvásárhelyi városháza szociális osztályának a Nyári Színpad szomszédságában működő irodájában, a Rózsák tere 42. szám alatt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!