
Őrizetbe vettek négy személyt, illetve nagy mennyiségű pénzösszeget és egyéb javakat foglaltak le a szászrégeni házkutatások után.
2016. február 11., 15:422016. február 11., 15:42
Mint írtuk, nagy erőkkel vonultak ki a hatóságok kedden Szászrégenben tizenkét helyszínre, olyan személyek lakására, akiket alaposan gyanúsítanak uzsorakamat alkalmazásával és zsarolással. A rendőrségtől most közölték a házkutatások eredményeit, illetve a gyanúsítottak elleni eljárások megindítását.
Az akció során nagy mennyiségű pénzösszeget – több mint 30 ezer eurót és 6500 lejt – foglaltak le, továbbá nyolc személyautó kulcsait és iratait (a feltételezések szerint ezek a járművek szolgáltak jelzálogként, amit az adósoktól kikényszerítettek a kölcsönvett pénzek biztosítékaként), 1650 petárdát, egy laptopot, egy táblagépet, hat mobiltelefont és több fehér fegyvernek minősülő tárgyat.
Őrizetbe vettek négy személyt, az ötödik ellen bírói felügyeletet rendeltek el. Az őrizeteseket bíróság elé fogják állítani, kérve az előzetes letartóztatásba vétel elrendelését.
Információink szerint a rendőrség azért szállta meg a lakásokat, mert az előzetes vizsgálatok szerint 2012 és 2016 között az öt szászrégeni lakos pénzt adott kölcsön helybéli, anyagilag megszorult személyeknek, amelyekért uzsorakamatot számoltak fel. Később személyesen vagy más személyek közreműködésével megfélemlítették az adósokat, sőt esetenként erőszakot alkalmazva arra kényszerítették őket, hogy az eredetileg kölcsönadott összegnél jóval nagyobb mennyiségű pénzt fizessenek vissza nekik.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
szóljon hozzá!