A hagyományos szász majálist, a Maifestet ünnepelték vasárnap a szászrégeni szászok – már amennyien megmaradtak közülük a Maros-parti városban a nagy német exodus után. A negyedszázaddal ezelőtt megújított hagyomány kezdő-színhelye ezúttal is az evangélikus templom udvara volt.
2015. május 12., 17:242015. május 12., 17:24
A hétszáz éves szász templomban evangélikus lelkészek – erdélyiek és külhoniak – tartottak ünnepi istentiszteletet. Az ünneplés hivatalos részét követően a szászrégeni szászok – de nem csak ők, a város igen sok lakosa vett részt a hagyományos ünnepségen –, valamint az ország más vidékeiről érkezett nemzettársaik a városi fúvószenekar indulóinak, valamint szász népzene ütemére nemzeti viseletben vonultak a város főtere felé.
Zajzon Róbert, a szászrégeni Német Fórum elnöke úgy tájékoztatott, hogy objektív okokból az idei Maifest kulturális programjainak helyszíne nem a már megszokott Kerekerdő, hanem a város főtere. Ám megtudhattuk tőle azt is, hogy a jövő évben az a megtiszteltetés éri a szászrégeni szász közösséget, hogy ők szervezhetik meg az erdélyi központi ünnepséget, a Maifestet, amelyre az országrész német lakosai, szászok és svábok jönnek majd el. A városközpontban felállított színpadon sorra mutatkoztak be a helyi együttesek, de mellettük helyet kaptak a megye és a szomszédos Beszterce-Naszód megye, valamint más szász vidékekről, Besztercéről, Bátosról érkezett együttesek is. Az ünnepségen részt vett a nagyszebeni német konzul, Hans Schebesch, valamint a Németek Demokratikus Fóruma erdélyi elnöke, Martin Bottesch. Mindketten kifejezték elégedettségüket látván, hogy az erdélyi szász ifjúság mennyire ragaszkodik anyanyelvéhez, s milyen szívesen veszi ki részét a szászok nagy ünnepének, a majálisnak a megszervezésében. A város polgármestere, Maria Precup a régeni szászok által megőrzött hagyományok fontosságáról, az itt maradottak városhoz való ragaszkodásáról beszélt.
Az ünnepség egyik felemelő pillanata volt, amikor Zajzon Róbertnek, a helyi szászság vezetőjének a nagyszebeni német fórum vezetősége jubileumi emlékérmet adott át a negyedszázados áldozatos tevékenysége elismeréséül.
A színpadon késő délutánig léptek fel a régeni és a távolabbról érkezett táncegyüttesek, népdal-csoportok, a nagy színpad környékén sörsátrak hívogatták a majálisozó helybelieket és vendégeket, a pónifogattal pedig folyamatosan járták körbe – főleg a gyerekek – a város történelmi központját. Amint a helyi német fórum elnöke vélekedett, az idei Maifest sikeres főpróbája volt a jövő évi országos jellegű szászrégeni német majálisnak.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!