Régeni szászok majálisa – a Maifest

A hagyományos szász majálist, a Maifestet ünnepelték vasárnap a szászrégeni szászok – már amennyien megmaradtak közülük a Maros-parti városban a nagy német exodus után. A negyedszázaddal ezelőtt megújított hagyomány kezdő-színhelye ezúttal is az evangélikus templom udvara volt.

Bakó Zoltán

2015. május 12., 17:242015. május 12., 17:24

2015. május 12., 17:242015. május 12., 17:24

A hétszáz éves szász templomban evangélikus lelkészek – erdélyiek és külhoniak –  tartottak ünnepi istentiszteletet. Az ünneplés hivatalos részét követően a szászrégeni szászok – de nem csak ők, a város igen sok lakosa vett részt a hagyományos ünnepségen –, valamint az ország más vidékeiről érkezett nemzettársaik a városi fúvószenekar indulóinak, valamint szász népzene ütemére nemzeti viseletben vonultak a város főtere felé.

Zajzon Róbert, a szászrégeni Német Fórum elnöke úgy tájékoztatott, hogy objektív okokból az idei Maifest kulturális programjainak helyszíne nem a már megszokott Kerekerdő, hanem a város főtere. Ám megtudhattuk tőle azt is, hogy a jövő évben az a megtiszteltetés éri a szászrégeni szász közösséget, hogy ők szervezhetik meg az erdélyi központi ünnepséget, a Maifestet, amelyre az országrész német lakosai, szászok és svábok jönnek majd el. A városközpontban felállított színpadon sorra mutatkoztak be a helyi együttesek, de mellettük helyet kaptak a megye  és a szomszédos Beszterce-Naszód megye, valamint más szász vidékekről, Besztercéről, Bátosról érkezett együttesek is. Az ünnepségen részt vett a nagyszebeni német konzul, Hans Schebesch, valamint a Németek Demokratikus Fóruma erdélyi elnöke, Martin Bottesch. Mindketten kifejezték elégedettségüket látván, hogy az erdélyi szász ifjúság mennyire ragaszkodik anyanyelvéhez, s milyen szívesen veszi ki részét a szászok nagy ünnepének, a majálisnak a megszervezésében. A város polgármestere, Maria Precup a régeni szászok által megőrzött hagyományok fontosságáról, az itt maradottak városhoz való ragaszkodásáról beszélt.

Az ünnepség egyik felemelő pillanata volt, amikor Zajzon Róbertnek, a helyi szászság vezetőjének a nagyszebeni német fórum vezetősége jubileumi emlékérmet adott át a negyedszázados áldozatos tevékenysége elismeréséül.

A színpadon késő délutánig léptek fel a régeni és a távolabbról érkezett táncegyüttesek, népdal-csoportok, a nagy színpad környékén sörsátrak hívogatták a majálisozó helybelieket és vendégeket, a pónifogattal pedig folyamatosan járták körbe – főleg a gyerekek – a város történelmi központját. Amint a helyi német fórum elnöke vélekedett, az idei Maifest sikeres főpróbája volt a jövő évi országos jellegű szászrégeni német majálisnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés