Az egyik sáromberki gólyafészekre felszerelt webkamerának és a figyelmes követőknek köszönhetően percre pontosan lehet tudni, hogy mikor érkeztek vissza a vándormadarak a Maros megyei településre.
2016. március 30., 18:122016. március 30., 18:12
2016. március 30., 18:162016. március 30., 18:16
Idén március 28-án délután 2 óra 29 perckor jelezték a webkamera követői, hogy hazatért az első gólyapár. A fészküket a varjak kicsit széthordták, de pár nap pihenés után a gólyapár újra kényelmessé teszi majd. Életüket, majdani tojásaikat és fiókáikat élőben lehet követni itt.
A webkamerát 2006-ban szerelték fel, azóta csak a szerkezetet kellett javítani, népszerűsége töretlen. Tavaly közel 65 ezer felhasználó több mint 330 ezer alkalommal jelentkezett be a webes címre. A legtöbben a költési időszakban követték figyelemmel a gólyákat, és olyan is volt, hogy egyetlen nap alatt közel kilenc és félezren jelentkeztek be.
Egyébként a tavalyi esztendő nem volt könnyű a megfigyelt gólyapár számára. Április 15. és 23. között öt tojást raktak le, amelyekből csak négy fióka kelt ki. Június elején már csak két fióka volt életben, a pusztulás valószínűleg a különösen hideg időjárás és a jégeső miatt következett be. Június 29-én egy sikeres örökbefogadás történt: egy marosvécsi fészekből kiesett fiókát fogadtak be a szülők a kamerával ellátott fészekbe, a fióka pedig alkalmazkodott.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!