
Fotó: Boda L. Gergely
Péntektől lehet regisztrálni azoknak, akik Marosvásárhely magyar polgármester-jelöltségére pályáznak. Egyelőre egyetlen biztos induló neve ismert: Soós Zoltán elkötelezte magát a megmérettetésre. Kihívója az a Vass Levente lehet, aki a legutóbbi helyhatósági választásokon leléptetéséig magáénak érezhette a polgármester-jelöltséget az RMDSZ színeiben. Úgy tudjuk, a magyar pártok egyezményt kötnek az előválasztások lebonyolításáról.
2015. március 27., 12:362015. március 27., 12:36
Értesülésünk szerint a pénteken aláírandó dokumentumban az RMDSZ, az Edélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt helyi vezetői megállapodnak abban, hogy Marosvásárhely magyar polgármesterjelöltjének kiválasztására pártfüggetlen, közös előválasztásokat szerveznek, mind a három szervezet hozzájárulva a szavazási procedúra lebonyolításához.
Kíváncsiak voltunk, milyen magyar versenyt eredményezhetnek az előválasztások. Az esetleges indulókról kérdeztük Kovács Leventét, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnökét: ő csak Soós Zoltán nevét említette. Felvetésünkre, hogy bizonyos körökben még mindig Peti Andrást és Vass Leventét emlegetik, mint lehetséges jelöltet, de ugyanakkor elhangzott Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy jelenlegi polgármesterének a neve is, akárcsak az egykori alpolgármester, Csegzi Sándoré, Kovács meglepettnek mutatkozott. „Ismétlem, én csak a jelenlegi városi tanácsosunkról, Soós Zoltán múzeumigazgatóról hallottam. Most az első lépésre kell összpontosítanunk, éspedig arra, hogy megtaláljuk azt az embert, akit a marosvásárhelyi magyar közösség hajlandó támogatni” – hangsúlyozta.
Peti András portálunknak megerősítette az egy nappal korábban, sajtótájékoztatón elmondottakat: nem szándékozik indulni az előválasztásokon. A sokáig politikai ellenfelének számító Vass Levente még nem döntötte el, hogy részt kíván-e venni a megmérettetésen, vagy sem. Kifejtette: amíg nem lát egy tiszta képet a verseny feltételeiről, elhamarkodottnak tartaná a döntés meghozatalát. Ugyanakkor egy ilyen vállalkozáshoz szükség van a támogatók véleményére is, állítja Vass.
Szerkesztőségünk arra is kíváncsi volt, hogy amennyiben nem tetszik az előválasztás eredménye, a legnagyobb magyar párt országos vezetői fölülírhatják-e azt? Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke úgy vélte, „a marosvásárhelyi magyarok opciója meghatározó, az mindent fölülír”. A legutóbbi helyhatósági választások alkalmával viszont hiába mérkőzött meg Vass Levente Csegzi Sándorral, a győztes orvos-politikus kénytelen volt átadni a helyét Frunda György akkori szenátornak. Négy évvel korábban, 2008-ban így járt Csegzi is, aki miután lekörözte Borbély László minisztert, felső „sugallatra” visszalépett vetélytársa javára. Bár esélyesnek mutatkoztak, a választások során mind Borbély, mind Frunda csúfos vereséget szenvedett a regnáló polgármestertől, Dorin Floreatól. Az RMDSZ országos vezetősége 2000-ben is megpróbálta átírni a vásárhelyi állóurnás előválasztások során kialakult tanácsosi listát, de a szervezet akkori megyei elnöke, Kincses Előd nem volt hajlandó engedni a Markó Béla részéről érkező nyomásnak, ami végül tisztségébe került.
Az esetleges jelöltek között felmerült Karácsony Erdei Etel neve is, ő azonban csütörtökön a Székelyhonnak határozottan cáfolta, hogy elindulna az előválasztásokon.
Az egyedüli, aki jelen állás szerint biztosan részt vesz a megmérettetésen, az Soós Zoltán. Érdeklődésünkre az önkormányzati képviselő elmondta: azért vállalja a jelölést, mert úgy látja, a marosvásárhelyi Forgatag szervezésén keresztül sikerült egyféle egységet létrehozni, a különböző politikai hátterű emberek egymást támogatva dolgoztak, segítették egymást. „Ezt a szellemiséget szeretném továbbvinni, hogy Vásárhelyen az egységes képviselet, az egységes politikai erő, ha nem is képviselet alakuljon ki. A vásárhelyi magyarság széttagolódásának szeretnék véget vetni jelölésemmel. Nemcsak a marosvásárhelyi magyarság megszólítása a cél, hanem a románság felől is jelzések érkeztek, hogy változást szeretnének. Mindannyian érezzük, hogy a város megakadt valahol, a középszerűségbe vagyunk süllyedve, nincs egy igazi demokratikus városvezetés. Jelenleg, habár a város lakosságának csaknem fele magyar, a városvezetésbe a beleszólási lehetőség 5-10 százalékos, szomorú az arány és ezen mindenképpen változtatni kell. Ha nincs egy valós politikai összefogás, akkor véleményem szerint nem is lesz esélye ennek a közösségnek, hogy hatékonyan tudja megváltoztatni a sorsát” – fogalmazott Soós. A jelölt kifejtette, az elkövetkező napokban több lakossági fórumot szeretne szervezni, mobilizálná a város magyar lakosságát, függetlenül attól, hogy melyik politikai párthoz érzi közel magát. „Éreztetni akarjuk az emberekkel, hogy most változtatni lehet. Én csak közös összefogás jelöltje leszek, csak így vállalom az előválasztáson való megmérettetést. Szeretném, ha több jelölt lenne, hogy a vásárhelyieknek reális választási lehetősége legyen” – fejtette ki Soós.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!