
Fotó: Boda L. Gergely
Iktatták a marosvásárhelyi városházán hétfőn Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke állampolgári kezdeményezéséhez szükséges aláírásokat. Az előválasztásokra készülő politikus civilként egy határozattervezetet dolgozott ki az Azomureş vegyipari kombinát szennyező hatásának felmérését szorgalmazva.
2015. október 05., 19:512015. október 05., 19:51
A jogszabály értelmében Portiknak össze kellett gyűjtenie a szavazókorú lakosság 5 százalékának az aláírását, ehhez képest a néppárti vezető lényegesen több, 6357 aláírással jelentkezett a közönségszolgálati osztályon. Portik Vilmos kezdeményezése némi fejfájást okozott a hivatalnokok számára: az iktatóban dolgozó hölgyek előbb a doboznyi papírívvel érkező politikust, majd egymást nézték és kérdezték, végül lehívták Székely Zoltán osztályvezetőt, akinek sikerült tisztáznia a dolgok mikéntjét.
A bonyodalmat az okozta, hogy az önkormányzat huszonhárom éves történetében eddig egyetlen civil szervezet vagy magánszemély sem élt a határozattervezet-kezdeményezés jogával. A dokumentum kidolgozása és az aláírások bemutatása és ellenőrzése után a tanácsnak kötelessége napirendre tűzni a kérdést.
„A labda most már az önkormányzat térfelén pattog. Mi azt szeretnénk, hogy az önkormányzat szerződtessen egy, az állami hatóságoktól független szakcéget, amelynek feladata nyomon követni azt a szennyezést, amivel, a kombinát jóvoltából, kénytelenek vagyunk együtt élni Marosvásárhelyen. Ez lenne az első komoly szakmai és jogi lépés, mellyel az Azomureşt jobb belátásra bírhatnánk vagy, szükség esetén, akár ellehetetleníthetnénk a működését” – fejtette ki a vaskos iratcsomó átadása után Portik.
Kérdésünkre, hogy miért éppen az előválasztási kampányban rukkolt elő a kezdeményezéssel, holott a kombinát két évvel ezelőtt is ugyanúgy szennyezte a levegőt, mint most, a tanácsi határozat kidolgozója azzal érvelt, hogy jelöltként sokkal inkább tudja hallatni a hangját, mint egyszerű pártelnökként. Ugyanakkor hozzátette, hogy a maga a téma is az utóbbi időben kezdett meghatározó lenni a vásárhelyiek számára. „Minden marosvásárhelyi lakosnak jogában áll tudni, hogy milyen mértékben szennyezi a Kombinát az egészségét. Az első lépést megtettük” – szögezte le Portik Vilmos.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!