Petőfire emlékeztek Marosvásárhelyen

•  Fotó: Bakó Zoltán

Fotó: Bakó Zoltán

Idén is megkoszorúzták Marosvásárhelyen Petőfi Sándor szobrát a költő születésének évfordulóján, január elsején. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei szervezete által tartott megemlékezést tizenhat éve tartják.

Bakó Zoltán

2016. január 03., 21:412016. január 03., 21:41

A szobrot 2000. december 16-án avatták fel, az EMKE mozgósításának köszönhetően pedig az év első napján déli fél egykor marosvásárhelyi és a környező településekről érkezett magyarok gyűlnek össze évről évre, hogy emlékezzenek Petőfi Sándor születésére.

Ezelőtt 193 évvel, 1823-ban Kiskőrösön január 1-jén jegyezték be a későbbi költőt az evangélikus egyház keresztelési anyakönyvébe Alexander néven, és mára már ezt az időpontot tartják a születése napjának. Maga a költő is ezt jelölte meg születési időpontként. Idén közel száz résztvevő jelent meg a Kossuth és Arany János utca kereszteződésénél lévő parkban, hogy tisztelegjen a költő emléke előtt a Hunyadi László szobrászművész készítette szobornál annak ellenére, hogy a hosszantartó enyhébb téli napok hirtelen fagyosra fordultak.


Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE megyei elnöke beszédében rámutatott, hogy az egybegyűltek Petőfi szellemében kezdhetik el az új évet. „Ebben a városban ma is él a költő” – mondta, arra utalva, hogy két nappal eltűnése előtt, 1849. július 29-én újból Marosvásárhelyen járt Petőfi, itt írta utolsó levelét feleségének.

„Szintén ma az útban mondta (Bem tábornok, szerk. megj.), hogy neked itt, Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de amíg erősebb lábra nem állunk, a szomszédban levő oroszok irányában, addig ezt tenni nem merem. (...) De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meg lehetsz felőle győződve” – írta a költő ebben a levelében feleségének, Szendrey Júliának. Petőfi életrajzírói szerint Marosvásárhelyen posztó őrnagyi egyenruhát rendelt, amit már soha nem tudott viselni.

Ötvös József vártemplomi református lelkipásztor szólt ezután az egybegyűltekhez, hangsúlyozva: ahogyan az eltelt tizenhat év folyamán mindig voltak vásárhelyiek, akik a január elsejei hideg, mostoha időjárás ellenére eljöttek a szoborhoz, ezután is lesznek, „mert minden magyarban és vásárhelyi magyarban él egy Petőfi” felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Ézsaiás próféta 137. zsoltárához hasonlóan, »Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket« – üzente az Úr Ézsaiás prófétán keresztül. A költő emléke is úgy vigasztalja a reményvesztetteket ebben a városban. S ugyancsak a próféta által mondottakra (»Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele«) rímel a Petőfi-sor: »Elhull a virág, eliramlik az élet...« Szívünkbe zártuk ezt a napot annak ellenére, hogy nem biztos, hogy a születésének a napja, hisz magam is láttam a kiskőrösi evangélikus anyakönyvben a január elsejei keresztelési bejegyzést. De nem is az a lényeg, hogy valójában melyik napon jött a világra, hanem az, hogy ő volt nekünk” – mondta a lelkész.

Kilyén László színművész a költő Karácsonkor című versét mondta el, majd az emlékezés koszorúit helyezték el a szobor talapzatán a Történelmi Vitézi Rend, az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, valamint magánszemélyek részéről. Végül az egybegyűltek a két himnusz előtt megzenésített Petőfi-dalokat énekeltek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés