Fotó: Haáz Vince
A héten eldől, hogy a továbbiakban ki lehet a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér vezérigazgatója. Eredetileg hárman pályáztak a tisztségre, a héten már csak két jelölt maradt versenyben.
2016. június 20., 18:462016. június 20., 18:46
Hárman jelentkeztek a Maros Megyei Tanács által meghirdetett versenyvizsgára, amelyet a reptéri igazgatótanács-elnök, ügyvezető adminisztrátori tisztségére írtak ki: az intézmény korábbi vezetője, Ștefan Petru Runcan, a reptér korábbi vezetőhelyettese és ideiglenes vezetője, Peti András, valamint Marosvásárhely korábbi alpolgármestere, Ionela Ciotlăuș. Az első, kizáró jellegű vizsgát pénteken, június 17-én szervezték angol nyelvből, ezen Ionela Ciotlăuș elbukott. A következő megmérettetést, a személyes interjút kedden tartják, a versenyvizsga utolsó próbáját pedig csütörtökön szervezik.
Ștefan Petru Runcan – aki nemrég könyvet jelentetett meg a marosvásárhelyi légikikötő történetéről – kifogásokat emelt a vizsga megszervezésével kapcsolatban, és elmondta, az intézmény megmentéséhez, a hatékonyságának növeléséhez akar hozzájárulni.
„Minden repülőtér az adott régió gazdasági motorja, a marosvásárhelyi légikikötőnek pedig minden adottsága megvan a fejlődéshez: közel van a városhoz, de nincs éppen a városban, autópálya épül mellette, vasút van mellette, tehát a személy- és teherszállítmányoknak is megfelelő az elhelyezkedése” – mondta megkeresésünkre Peti András, a konkrét fejlesztési tervekkel pedig megvárja az eredményhirdetést, és ha az számára kedvező lesz, akkor „lehet miről beszélni”.
Peti András 2012 júniusa és 2013 júniusa között volt már az igazgatótanács alelnöke, majd Mihail Poruțiu decemberi lemondása utána ideiglenes elnöke. Aki elnyeri a tisztséget, annak 90 napja lesz arra, hogy elkészítse az üzleti tervét és azt bemutassa a repülőteret ügykezelő megyei önkormányzatnak, amely vagy elfogadja azt, vagy nem; elutasítás esetén korrekcióra van lehetőség, végül pedig akár új versenyvizsgát is kiírhatnak.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
szóljon hozzá!