Pénzbe kerülő várlátogatás

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Belépőjegyet kell fizetni a marosvásárhelyi Várba – ezt is tartalmazza a csütörtökön elfogadott, a helyi adókra és illetékekre vonatkozó határozat. Az nem tisztázott, hogy mi történik azokkal, akik a Vártemplomba szeretnének istentiszteletre menni.

Simon Virág

2015. december 17., 19:002015. december 17., 19:00

Az idei utolsó önkormányzati ülésen mindenféle vita nélkül hagyták jóvá a beterjesztett határozattervezeteket. Jó hír, hogy a helyi ingatlan- és autóadók alapvetően nem nőnek, még az infláció értékével sem, ahogy általában szoktak. Az új adótörvénykönyv alapján jelentős mértékben emelkedik viszont azon lakások után fizetendő adó, amelyekbe cégeket, vállalkozásokat jegyeztek be. Ezt az nagyobb adót akkor is kell fizetni, ha a cég nem ott, hanem egy másik helyen működik.

Soós Zoltán frakcióvezető kérdésünkre elmondta, hogy az RMDSZ kérésére sikerült ezt az adót némiképp csökkenteni: a városháza azt javasolta, hogy az adótörvénykönyv által lehetővé tett maximális adókulcsot alkalmazzák, ami azt jelentette volna, hogy egy céges kétszobás lakás esetén 2500 lejes adót kell törleszteni, de a magyar tanácsosok javaslatára megszavazott lecsökkentett adókulccsal „csak” 800-at.

A frakcióvezető a közterület igazgatósággal kapcsolatos díjak elfogadása előtt kérte, hogy alaposan gondolják át, miként fogják alkalmazni a belépőjegy bevezetését a marosvásárhelyi Várba. Az uniós pályázat ugyanis kötelezi a városházát, hogy belépőjegyet vezessen be, de ennek alkalmazása nem egyszerű. Ugyanis a Várban működik a Vártemplom, a megyei múzeum, és a többi ingatlant a városháza ügykezeli. A megszavazott határozat szerint a gyerekek egy lejt, a felnőttek pedig négy lejt kell majd fizessenek.

Csakhogy pontosan meg kell határozni, ki és mikor fizet, hiszen a templomba igyekvőktől nem lehet belépőjegyet kérni, s az sem természetes, hogy valaki többször fizessen: egyszer a várbeli belépésért, majd a múzeum tárlatainak megtekintéséért. Még nem tudni, hogy a határozat mikortól alkalmazzák, és mikor fogják felszerelni a beléptetőrendszert. Soós Zoltán szerint a városháza szakigazgatósága kell olyan megoldást találjon, amely mindenkinek megfelelő, és a jegyautomata elhelyezése is az ő feladatuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés