Pénz útjavításokra és adósságok törlesztésére

Rendkívüli ülésen osztotta el Maros Megye Tanácsa csütörtökön azokat az összegeket, amelyeket az  országos áfavisszaosztás nyomán kapott a megye. Ezeket az önkormányzatok az adósságok törlesztésére és útjavításra fordíthatják.

Simon Virág

2015. november 19., 20:452015. november 19., 20:45

2015. november 19., 20:462015. november 19., 20:46


Maros Megye Tanácsa havonta kér összesítéseket, frissített statisztikai adatokat a városi és községi önkormányzatoktól, így tudja, hogy melyik településnek mennyi pénzre van szüksége, és melyek a legsürgősebb kiadásai. Az áfabevételek visszaosztásakor ezeket az adatokat is figyelembe vették, de az sem volt mellékes, ki mennyire tudott lobbizni.

A csütörtökön elfogadott, az adósságok törlesztésére előirányzott összegeket tartalmazó jegyzéken Szováta 150 ezer lejjel szerepel. Útjavításra a fürdőváros 230 ezer lejt, a legnagyobb összeget kapta. Péter Ferenc polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy százszor nagyobb összegnek is helye volna, de örvendenek minden összegnek. Példaként említette, hogy 1,2 millió lejbe kerül a Május 1. út aszfaltozása, amelynek versenytárgyalását most tartották meg, és csupán 85 ezer lejük van meg ebből, de sürgősen pénzre van szükség a  tűzoltóság épületének befejezésére és a Kusztos Endre emlékháznál elkezdett munkálatokra is. A városvezető elmondta, hogy a jövő héten esedékes tanácsülésen döntik el, hogy mi lesz a sorsa az áfavisszaosztás nyomán kapott összegeknek.

A községek közül Gernyeszeg kapja az egyik legnagyobb összeget, 96 ezer lejt az adósságok törlesztésére. Kolcsár Gyula polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a marosjárai ivóvíz- és csatornahálózatot elkészítő cégnek fizetik ki a munka ellenértékét. Útjavításra 140 ezer lejt kapnak, ebből a Telek és Erdőcsinád közötti útszakaszt Székelykál kijáratáig szeretnék felújítani idén, még a havazás előtt.

Nyárádszereda az adósságok törlesztésére 85 ezer lejt, útjavításra 220 ezer lejt kap. A város vezetője, Tóth Sándor érdeklődésünkre elmondta, hálásak a megszavazott összegért, persze sokkal többet is szívesen elfogadtak volna, lett volna mire költeniük. „Nagyméretű javítást végeztettünk a Nyárádszeredán áthaladó, hozzánk tartozó megyei úton, ami jelentősen leterhelte a költségvetést. Szereda éves költségvetése egymillió lej körül van, a nagylélegzetű munkálat, amelynek hamarosan a végére érünk, 2 millió lej értékű. Így a megyei tanácstól kapott összegeket ennek a munkálatnak a törlesztésére fordítjuk” – mondta a polgármester.

Tóth Sándor hangsúlyozta: elképzelhetőnek tartja, hogy a megyei tanács külön kategóriába sorolja majd az olyan kisvárosokat, mint Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy, Nagysármás, Nyárádtő, amelyekhez megyei utak is tartoznak, és külön biztosít számukra pénzt erre a célra, mintegy pozitív diszkriminációként. 

Megyeszinten összesen 96 önkormányzat kap pénzt útjavításra. A magyarlakta települések közül 100 ezer lejnél nagyobb útjavításra költhető  „segítségre” számíthat Nyárádszereda és Szováta mellett Marosludas (161 ezer), Mezőbánd (140 ezer),  Székelybere (228 ezer), Mezőmadaras (110 ezer), Mikefalva (104 ezer). A jegyzék másik oldalán van Bonyha (8 ezer lej), Nagyernye és Vámosgálfalva (14 ezer lej), Magyaró, Jedd és Koronka (12 ezer lej), Havad (20 ezer lej). Az adósságok törlesztésére elkülönített összegeknél nincsenek ekkora különbségek. Szováta kapja a legtöbbet, majd Gernyeszeg, a legtöbb település 45-65 ezer lej közötti összegben részesül. Egyetlen kivétel mégis van: a megye egyetlen MPP-s politikusok által vezetett települése, Makfalva, amely a tartozások törlesztésére csupán 15 ezer lejt kap.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés