Rendkívüli ülésen osztotta el Maros Megye Tanácsa csütörtökön azokat az összegeket, amelyeket az országos áfavisszaosztás nyomán kapott a megye. Ezeket az önkormányzatok az adósságok törlesztésére és útjavításra fordíthatják.
2015. november 19., 20:452015. november 19., 20:45
2015. november 19., 20:462015. november 19., 20:46
Maros Megye Tanácsa havonta kér összesítéseket, frissített statisztikai adatokat a városi és községi önkormányzatoktól, így tudja, hogy melyik településnek mennyi pénzre van szüksége, és melyek a legsürgősebb kiadásai. Az áfabevételek visszaosztásakor ezeket az adatokat is figyelembe vették, de az sem volt mellékes, ki mennyire tudott lobbizni.
A csütörtökön elfogadott, az adósságok törlesztésére előirányzott összegeket tartalmazó jegyzéken Szováta 150 ezer lejjel szerepel. Útjavításra a fürdőváros 230 ezer lejt, a legnagyobb összeget kapta. Péter Ferenc polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy százszor nagyobb összegnek is helye volna, de örvendenek minden összegnek. Példaként említette, hogy 1,2 millió lejbe kerül a Május 1. út aszfaltozása, amelynek versenytárgyalását most tartották meg, és csupán 85 ezer lejük van meg ebből, de sürgősen pénzre van szükség a tűzoltóság épületének befejezésére és a Kusztos Endre emlékháznál elkezdett munkálatokra is. A városvezető elmondta, hogy a jövő héten esedékes tanácsülésen döntik el, hogy mi lesz a sorsa az áfavisszaosztás nyomán kapott összegeknek.
A községek közül Gernyeszeg kapja az egyik legnagyobb összeget, 96 ezer lejt az adósságok törlesztésére. Kolcsár Gyula polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a marosjárai ivóvíz- és csatornahálózatot elkészítő cégnek fizetik ki a munka ellenértékét. Útjavításra 140 ezer lejt kapnak, ebből a Telek és Erdőcsinád közötti útszakaszt Székelykál kijáratáig szeretnék felújítani idén, még a havazás előtt.
Nyárádszereda az adósságok törlesztésére 85 ezer lejt, útjavításra 220 ezer lejt kap. A város vezetője, Tóth Sándor érdeklődésünkre elmondta, hálásak a megszavazott összegért, persze sokkal többet is szívesen elfogadtak volna, lett volna mire költeniük. „Nagyméretű javítást végeztettünk a Nyárádszeredán áthaladó, hozzánk tartozó megyei úton, ami jelentősen leterhelte a költségvetést. Szereda éves költségvetése egymillió lej körül van, a nagylélegzetű munkálat, amelynek hamarosan a végére érünk, 2 millió lej értékű. Így a megyei tanácstól kapott összegeket ennek a munkálatnak a törlesztésére fordítjuk” – mondta a polgármester.
Tóth Sándor hangsúlyozta: elképzelhetőnek tartja, hogy a megyei tanács külön kategóriába sorolja majd az olyan kisvárosokat, mint Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy, Nagysármás, Nyárádtő, amelyekhez megyei utak is tartoznak, és külön biztosít számukra pénzt erre a célra, mintegy pozitív diszkriminációként.
Megyeszinten összesen 96 önkormányzat kap pénzt útjavításra. A magyarlakta települések közül 100 ezer lejnél nagyobb útjavításra költhető „segítségre” számíthat Nyárádszereda és Szováta mellett Marosludas (161 ezer), Mezőbánd (140 ezer), Székelybere (228 ezer), Mezőmadaras (110 ezer), Mikefalva (104 ezer). A jegyzék másik oldalán van Bonyha (8 ezer lej), Nagyernye és Vámosgálfalva (14 ezer lej), Magyaró, Jedd és Koronka (12 ezer lej), Havad (20 ezer lej). Az adósságok törlesztésére elkülönített összegeknél nincsenek ekkora különbségek. Szováta kapja a legtöbbet, majd Gernyeszeg, a legtöbb település 45-65 ezer lej közötti összegben részesül. Egyetlen kivétel mégis van: a megye egyetlen MPP-s politikusok által vezetett települése, Makfalva, amely a tartozások törlesztésére csupán 15 ezer lejt kap.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!