Parancsba adott nemzeti ünnep

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Minden városban kötelező módon december 1-ről kell elnevezni ezentúl egy fő útvonalat, a helyi önkormányzatoknak pedig rendezvényeket kell szervezniük a román nemzeti ünnep napján, miután Traian Băsescu államfő kedden kihirdette az ezt előíró törvényt. Maros megyében néhányan nevetségesnek tartják a törvényt, másokat a diktatúrára emlékeztet a jogszabály.

Gligor Róbert László

2014. október 16., 15:302014. október 16., 15:30

A tervezetet Mircea Duşa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben. A parlamenti vita során román honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét, a végszavazáson az RMDSZ honatyái tartózkodtak, kivéve Seres Dénes zilahi és Erdei Dolóczki István szatmárnémeti illetőségű képviselőket, akik  igennel voksoltak.

A magyarokban vegyes érzelmeket, de főleg megütközést és felháborodást kelt az új törvény, amely a Maros megyei prefektusnak nemrégiben a székely zászló ellen kezdeményezett „hajtóvadászatának” kontextusában született.

Problémát okozó átnevezés

Szováta polgármestere, Péter Ferenc szerint, tetszik-nem tetszik, egy elfogadott törvényt be kell tartani, de a kérdés nem ilyen egyszerű. Először is meg kell vizsgálniuk, alaposan elemezniük a törvényt, mert ahol nincs ilyen nevű utca, ott egy létező utcanevet kell megváltoztatni. Ez az eset állhat fenn Szováta esetében is, egy főutca átkeresztelése pedig óriási problémákat okozhat, és hatalmas anyagi költségekkel jár, hiszen cégek iratait, személyi igazolványokat, autók bejegyzését egyaránt ki kell cserélni. Ezt pedig nem lehet egyik napról a másikra megoldani.

Ami a december elsejei ünneplést illeti, Péter Ferenc elmondta: minden évben szerveznek megemlékezést a helyi románok, ettől a városháza eddig sem zárkózott el, mindig elhelyeznek egy koszorút Nicolae Bălcescu szobránál, részt vesznek egy rövid kulturális műsoron, tehát ez semmi újdonságot nem jelent számukra, és értesülései szerint a helyi iskolák román diákjai eddig is szerveztek műsorokat ebből az alkalomból.

Erdőszentgyörgyöt nem érinti különösebben az új jogszabály. Létezik már egy, december 1-jéről elnevezett utca a településen, ha nem is pontosan fő útvonal, ezért értelmetlennek látják egy másikat is elnevezni. A román nemzeti ünnepen amúgy eddig is voltak ünnepi műsorok, amelyeket az iskola román diákjai és a román politikai pártok helyi képviselői szerveztek. Marosvásárhelyen régóta út viseli az 1918. december 1. nevet, s ünnepi rendezvényből sincs hiány.

Kényszer vagy ünnep?

Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester szerint esetükben késve érkezett a törvény, mert februárban már elfogadtak egy határozatot, amely egyes utcák átnevezéséről és a név nélküli utcák elnevezéséről szól. Előreláthatólag erre a kérdésre nem térnek vissza egyhamar – mondta el személyes véleményét a városvezető, aki hozzátette: a kérdésben ki kell majd kérnie a helyi tanács álláspontját is.

Nyárádszeredában arról is érdeklődtünk, mi a lakosság véleménye az új törvényről. Bíró József önkormányzati képviselő egyenesen viccesnek és komolytalannak tartja az elképzelést, hogy Nyárádszeredában december elsején ünnepelni kell, főleg hogy nincs kivel és kinek, hisz alig van néhány román lakos. Kovács Attila helybéli szerint december elseje a románok számára ünnep, ráadásul olyan, ami a magyaroknak nem.

„Értelmetlen ünnepelnünk azt, hogy Erdély a románoké lett. Ez olyan, mintha egy idegen vallást akarnának kötelezővé tenni, azaz alapvető emberi jogok megsértését jelenti. Ezek a politikusok még sokat kell fejlődjenek ahhoz, hogy megérdemeljék a szavazók bizalmát” – vélekedett. A szintén Nyárádszeredéban élő Kovács Márta, ismerve a törvényről szóló szavazás eredményét, cinikusabb hangvételben válaszolt. „Ez már diktatúra, ahol parancsra kell ünnepelni. Megéneklünk Románia lesz a címe?” – tette fel a kérdést, de azt is tudni szeretné, hol volt a törvény megszavazásakor az RMDSZ.

Elvárjuk a tiszteletet

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke természetesnek tartja azt, hogy a románok hangsúlyos jelentőséget tulajdonítanak nemzeti ünnepüknek, és ezt törvényel is megerősítik. Nincs kifogása a román nemzeti ünnep ellen, azonban mint magyar közösségekért felelősen gondolkodó politikus, az ilyen alkalmakat arra használná ki, hogy hangsúlyozza: elvárjuk, hogy a kölcsönösség jegyében a mi jogainkat, a mi nemzeti ünnepünket, a mi nemzeti jelképeinket is tartsák tiszteletben, és ne kompromitálják azokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben