Fotó: Boda L. Gergely
Jogtalanul használja a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium az egyház épületét. Noha a római katolikus egyház már tavaly októberben kérte a városházát, hogy újítsák meg az év végén lejárt szerződést, ez máig nem történt meg.
2016. május 30., 19:172016. május 30., 19:17
A városháza honlapján a májusi határozattervezetek között rejtőzködik az a szerződés, amelyet a római katolikus egyház és a polgármesteri hivatal képviselői kellene aláírjanak ahhoz, hogy a Művészeti Gimnázium jogosan működhessen az egyház tulajdonában levő épületben. Azért mondjuk, hogy rejtőzködik, mert a májusi tanácsülés már lejárt, így a tervezetek között csak azok szerepelhetnének, amelyeket már napirendre tűztek és tárgyaltak róla. A júniusi ülésen szereplő tervezetek, amelyekről a vasárnap megválasztott tanácsosok tárgyalnak majd, egy más helyen olvashatók. Ha napirendre tűzik.
A tervezetben Horatiu Lobonţ iskolákért felelős igazgató azt írja, hogy a római katolikus egyház öt évre kérte a szerződés meghosszabbítását. A szerződés szövege nem változott, a város részéről Dorin Florea polgármester, míg az egyház részéről Oláh Dénes esperes kellene aláírja. A mostanra már lejárt szerződést három évre kötötték.
A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia gazdasági igazgatója, Bálint Géza érdeklődésünkre elmondta, ők már hónapok óta várják, hogy a városházától kapják vissza az aláírt szerződést, de erre egyelőre nem került sor, így jelenleg érvényes irat hiányában használja a város az épületet. „Ötéves szerződést szeretnénk kötni, hogy pályázhassunk, hiszen az épület teljes felújítása nagyon sok pénzbe kerül. A hivatal részéről azonban semmi visszajelzés nem érkezik, az aláírt szerződést nem küldték vissza. A bérrel is el vannak maradva pár hónappal” – mondta Bálint Géza.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!