Pályázatok révén támogatnák a fiatal vállalkozókat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Tizennégy Kárpát-medencei települést keres fel a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve elnevezésű program keretében. A kezdeményezők, akik a hétfőn Marosvásárhelyen tartottak előadást, az ifjú vállalkozók megsegítését tűzték ki célul.

Szucher Ervin

2016. március 21., 17:462016. március 21., 17:46

A Magyar Állandó Értekezlet 2015. december 3-i plenáris ülésének döntése értelmében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága elindítja a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programot. A magyar kormány szerint az elmúlt esztendők tanulságai azt mutatják, hogy a gazdaságfejlesztés tud a leginkább hozzájárulni a szülőföldön maradáshoz és boldoguláshoz, ezért az idén az 1976. január elseje után született külhoni magyar fiatalok kiemelt támogatásával kíván hozzájárulni a nemzetpolitikai célok megvalósításához.

Vissza nem térítendő támogatás

Az államtitkárság három- és hatmillió közötti vissza nem térítendő összeg megpályázását teszi lehetővé. „Az idén segítséget kívánunk nyújtani a külhoni magyar fiatal vállalkozóknak, valamint a külhoni magyar oktatási intézmények fiataljainak vállalkozói készségeik fejlesztésében, vállalkozási ötleteik megvalósításában. Igyekszünk mindenben segíteni, ahhoz, hogy egy most induló fiatal vállalkozónak sikeres legyen az üzlete, vagy egy már aktív cégvezető fel tudja futtatni az üzletét. Reményeink szerint olyan vállalkozások fognak születni a Kárpát-medencében, amelyek munkahelyet teremtenek, hozzájárulnak a fiatalok szülőföldön maradásához és boldogulásához, aktivizálásához, a külhoni magyar közösségek gyarapodásához. Mint ahogy azt is reméljük, hogy ha annyira sikeres lett a vállalkozás, az illető személy magyar munkaerőt fog alkalmazni” – mondta el a lapunknak Hajnal Virág programfelelős. Kérdésünkre, hogy a támogatottaknak vállalniuk kell-e, hogy majd szülőföldjükön kamatoztatják a nemzetpolitikai államtitkárságon keresztül szerzett szakmai tudásukat, illetve üzleti gyarapodásukat, az intézmény stratégiai főreferense határozott igennel válaszolt. Azt is hozzátette, hogy a támogatás megpályázása a magyar állampolgársághoz is kötött.


Felkarolt vállalkozási ötletek

A Sapientia egyetemen hétfőn megtartott előadáson elhangzott, hogy a program keretében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága össze kívánja gyűjteni a Kárpát-medencei magyar fiatal vállalkozókat, segítséget szándékozik nyújtani a vállalkozási ötlettel rendelkező ifjaknak cégük elindításához, amelyhez biztosítja a szakmai tanácsadást, képzést, hálózatépítő eseményeket, mentorálást. Az illetékesek külön hangsúlyt próbálnak fektetni az agráriumban vállalkozni kívánók támogatására is.

A pályázati kiírás csak április elején jelenik meg, addig a vallalkozokeve.hu honlapon vagy a 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve nevű Facebook-oldalon lehet a kérdéssel kapcsolatos információkat találni. A pályázati felhívás annak lebonyolítója, a Bethlen Gábor Alap Zrt. honlapjára is felkerül. Az idén mindkét kategóriában százöt-százöt pályázat jut támogatáshoz. „Tudjuk, hogy ez nagyon kevés, de ez az év inkább arról szól, hogy felhívjuk a gazdaságfejlesztésre a figyelmet, tudatva, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságnak ez is pont olyan fontos, mint az oktatás. Ezek az első lépések, a későbbiekben nagyobb hangsúlyt fog kapni a külhoni magyarok gazdaságfejlesztése” – tette hozzá Hajnal Virág.

A Marosvásárhelyen elkezdett felvilágosító körút kedden Székelyudvarhelyen, szerdán Sepsiszentgyörgyön, csütörtökön Csíkszeredában folytatódik. Az államtitkárság munkatársai május végén Szatmárnémetibe és Kolozsvárra látogatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés