Osztják az élelmiszersegélyt Marosvásárhelyen

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Marosvásárhelyen naponta kétezer személy veheti át az uniós pénzalapból biztosított alapélelmiszereket, de Maros megye több településén is osztják a segélyt.

Simon Virág

2016. június 27., 16:202016. június 27., 16:20

Maros megyében 126 919 személy jogosult az uniós élemiszersegélyre. A két dobozba csomagolt 16 kilogrammnyi élelmiszert június közepétől szállították ki a városi és vidéki polgármesteri hivatalok által megjelölt raktárakba, több helyen már ki is osztották azokat – tudtuk meg a Maros megyei kormányhivataltól.

Marosvásárhelyen hétfőn kezdték meg a csomagok átadását, előre meghatározott, az érintettekkel közölt időpontban. Míg előző években januárban osztották a segélyeket, idén, a közbeszerzési eljárás késése miatt csak most jutottak el ebbe a szakaszba. A Bodoni utcai nagy raktárt a vártnál kevesebb személy kereste fel.

Mint Major Márta, a városháza szociális osztályának igazgatója elmondta, azért nincs olyan nagy tumultus, mert amikor mínusz 20 Celsius-fokban osztották a segélyeket, akkor mindössze öt órán át fogadták a segélyezetteket, de most, hogy jó idő van, 8–18 óra között lehet felvenni a csomagokat. A kritériumok annyiban változtak, hogy megemelték a jövedelemhatárt, az eddigi 400 lejről 450 lejre, és azok is jogosultak, akik bizonyítani tudják, hogy nincs semmilyen jövedelmük (ezt a közpénzügyi igazgatóságtól kapott bizonylattal igazolhatják). A jogosultak száma nem változott tavalyhoz képest, hiszen van, aki elesik a támogatástól, és vannak újak is. „A személyenkénti két doboz alapélelmiszert a héten szeretnénk kiosztani. Amennyiben valamennyi megmarad, akkor azt közöljük a prefektúrával, s ők majd értesítenek, hogy kinek kell azokat kiosztani\"  – mondta az igazgatónő, akitől azt is megtudtuk, hogy a  kiküldött értesítések ellenére már pénteken többen telefonon érdeklődtek, hogy mikor vehetik át a csomagokat.

Maros megyében a legtöbb jogosult marosvásárhelyi (10 003 személy), de jelentős a számuk Szászrégenben: 6487, Mezőbándon: 3935 és Dicsőszentmártonban: 3861.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak