
Fotó: Boda L. Gergely
A Himnusszal és a Székely himnusszal nyitották meg a második Vásárhelyi Forgatagot szerdán este a Kultúrpalotában. A teltházas szecessziós épületben elhangzott, hogy a rendezvény ismét legitimálta a magyar kultúrát Marosvásárhely közterein.
2014. augusztus 27., 21:202014. augusztus 27., 21:20
2014. augusztus 27., 21:282014. augusztus 27., 21:28
Kilyén László műsorvezető szerint vásárhelyinek lenni különös érzés és sorsajándék, amellyel gazdagabbak lehetünk – többek közt a Forgatagban való forgás érzésével. A megnyitó beszédek sorát a Vásárhelyi Forgatag két főszervezője, Portik Vilmos és Soós Zoltán kezdte. Portik Vilmos elmondta, leghamarabb a köszönet és a hála tölti el most. Köszöni Marosvásárhelynek, hogy megtöltötte ezt a csodálatos Kultúrpalotát, de köszöni Magyarország kormányának s a vásárhelyi támogatóknak is, hogy anyagi forrásaikkal segítették a rendezvény létrejöttét, s végül köszöni azoknak a szervezőtársaknak is, akik „nem látszanak, mert most is dolgoznak”. Portik hozzátette: divatos manapság azt hangoztatni, hogy ne politizáljunk el valamit – gyakran hangzott el ez a Forgataggal kapcsolatban is. A főszervező azonban kifejezte, örül annak, hogy az első sorokban ezúttal főként politikusokat lát, ez ugyanis azt jelenti, hogy a Forgatag rövid időn belül nőtt fel olyan szintre, hogy a politikusok is felismerjék a rendezvény jelentőségét. A főszervező szerint a Forgatag lehetne modell is „Marosvásárhely visszaszerzésében”, amikor felismerjük, hogy egymás nélkül nem lehet.
Soós Zoltán elmondta, rájuk hárult az a feladat, hogy a Forgatag nehézségeit és örömeit felvállalják. „Én úgy gondolom, megérte. A tavaly sikerült Marosvásárhelyen elfeledtetni a vitákat, s remélhetőleg ez idén is menni fog” – fogalmazott Soós, aki szerint a második Vásárhelyi Forgatag ismét legitimálta a magyar kultúrát Marosvásárhely közterein. A beszédek sorát Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára folytatta, majd Zalaegerszeg testvérváros alpolgármestere, Balaicz Zoltán beszélt. Ezután Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, végezetül pedig Kelemen Hunor, miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ országos elnöke is szólt a Kultúrpalotában összegyűltekhez. A megnyitót a Maros Művészegyüttes műsora zárta, a hivatásos néptáncegyüttes forgatóssal készült a fergeteges Forgatagra.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!